Pasman 2003 (9A6NL - HA6NL - írása)

Szeretek rádiózni. Harminc éve igyekszem úgy irányítani – ha tehetem – az életemet, hogy a rádiózás beleférjen. Soha nem foglalkoztatott az, hogy a rádió mellett most éppen ki és minek nevezi azt, amit éppen én csinálok – mások meg nem, de az is lehet: igen. Mégis mostanság néha megszeppenek. Például legutóbb, mikor ennek a Pasmanra induló mini-expedíciónknak az előzetesét tettem közzé. Nem, nem a munkától, vagy dagadó bukszalétától lepődök meg, hanem a reagálásoktól alél egy kicsit a kezem a billentyűzeten. Azt nem mondhatom, hogy hanyatt vágtam magam, amikor kiderült: Döngeti a mellét… Ott a példaképed, pusszantsd meg… A sportoló nem doppingol… Csak le kell ülni és jegyzőkönyvet gyártani, máris sportolók leszünk… Ezek viszik most el a pénzünket, meg a MRASZ-unkat. Inkább a röhögő-görcs keringetett egy-egy megjegyzés hallatán, minthogy a kiakadás. Mégis érdekes, hogy vannak, akik ezeket komolyan gondolják. A nem eléggé fertőzött társaságban pedig tényfeltáró esszéként előadják. No és van mindig megfelelően tájékozatlan, vagy éppen bamba hallgatóság, aki néha még harap is a dologra. Tudjátok: Sok van mi véges, de az emberi tudatlanság végtelen. Megszeppenek azért, mert vannak, kik jó kovács módjára a fából is simán kovácsolják az ekevasat. Kinek döng, és miért?… Ki és kinek a példakép?… Milyen dopping?… Miféle gyártott jegyzőkönyv, amitől rádió nélkül lehet valaki sportoló?… Milyen lóvét, milyen MRASZ-t visz el és kitől? … Hmmm!

Szeretek rádiózni. Harminc éve igyekszem úgy irányítani – ha tehetem – az életemet, hogy a rádiózás beleférjen. Az idei nyarat is meggyurmáztuk a HA6ZV Tiborral, a HA6PS Zsoltival no és persze a családdal, hogy a kellemes és a hasznos útjai a 9A2ZD Brankónál, a horvátországi Pasmanon találkozzanak. Az előzetesen eltervezettektől nem sok az eltérés. Talán csak annyi, hogy nekem megérkezett az indulás előtt a horvát licencem: 9A6NL. Nem rossz. A többiek majd jövőre, derül ki a válaszlevélből. Az egész napos rámolást – ennek ellenére – nem csinálta meg helyettünk senki. Kényelmesen elférünk a Ford Transit-ban. Bár a kétméteres antenna kicsit megsínyli már a pakolást is, de egetverő nagy gond azért nincs. Az hozzátartozik az igazsághoz, hogy a technika stabilizálódása lehetővé tette, hogy egy rádióval és egy végfokkal vághattunk az expedíciónak. Először. Eddig mindig kellett vinni a tartalékot, vagy netán még annak is tartalékát. Most nem. Egy rig RH-ra, egy pedig URH-ra. Nem viszünk sok göncöt sem. Nagyjából már tisztában vagyunk a viszonyokkal, így nem pakoljuk be az egész spajzot sem.

Szépen megy a mikrobusz. A határon sincs gond, hiszen előkészítettük a Kiviteli Nyilatkozatokat, gyári számokat. Megkapjuk a stemplinket, horvát oldalon még megtekintik a hűtőládánkat, de nem az van benne, amire gondolnak… Mehetünk. Tankolás – a gázolaj még mindig nincs 200, az átszámítás után. Döngetjük a kilométereket. A Transit, meg én. Nagy rekordot megyünk. 12 óra alatt 850 kilcsi, pihenőkkel, komppal, határral együtt. A kisebb kávézgatáskor eszembe jut, hogyha hat kávét meginnék egyszerre megsérteném a dopping-szabályokat – no és persze a kórházba kerülnék nem Pasmanra. Az egész út alatt – összesítve sem tobzódik a koffein-szintem ilyen magasságokban. Persze nem hallgathatom el, hogy az új autópályarészek nagyban megkönnyítik a dolgunkat, főleg a Zadar előtti óriási hegy átfúrása jár nagy előnyökkel. A pénztárcánkat pedig nem is kis hátránnyal terhelve. Nem írtam el a pénztárcánkat. A sajátunkat, mert minden ellenkező ámítás ellenére itt aztán mindent mi fizetünk, mint bármikor máskor, máshol, a régi, vagy az új MRASZ tagjaiként. Lehet, hogy nem ismerjük a sort, amelyikbe állnunk kellene?

S mégis itt vagyunk. Megint. Szeretünk rádiózni és utazni. Ezért vagyunk itt, nem azért, mert rádiósabbak vagyunk a rádiósabbnál, vagy amatőrebbek az amatőrnél, sportolóbbak a sportolónál. Borzalmas meleg szellő keríti az arcunkat a Biográd-Tkon kompon, miután a kis életszínvonal emelkedést itt is jeggyé váltjuk. Előtűnnek az ismerős dombok a szerzetesrend kolostorával, közelednek a szépülő, épülő házak. Néhány perc és a jól ismert arc – Brankó arca – mosolyog a tavaly már egyszer belakott QTH-án. Nem sok minden változott. Ő sem, a környezet sem. Rádiózgat – a maga módján – termeli a kis kertecskében a paradicsomot, paprikát, zöldséget, szőlőt, fügét, ezzel is kiegészítve példátlanul alacsony nyugdíját. (Forintba átszámolva nem éri el a 40 lepcsit, ami az itteni árak mellett a magyar viszonyokra számolva tán még a felét sem éri.) Meg is kér bennünket, hogy mind a hatan nála aludjunk, mert egyrészt a sógoránál – a szemközti ház – dupla annyi a szállás, és Neki pedig iszonyúan jól jön ez a kis pénz (amatőröknek 50 kuna egy éjszaka, a szigeten általános 100-al szemben). Ebben gyorsan megegyezünk. Bevackolunk… Egy kis morzsikálás… Pici koccintás… Kis pakolászás… Nincs csoda! Elsőként aludnék el, de csak azután, hogy vizes lepedőbe és törölközőbe tacskálom magam. Kibírhatatlannak tűnik a meleg. Éjjel is minimum 30. De Boby házörző bajnok erős bemutatkozó nótája ellenére is – legyőz a fáradság, nincs idő a melldöngetésre.

Nekem dalol a pasmani hajnal,
Számolva a csacsogó korai dallal –
Feneketlen csendjét sem rejtve,
Antennáink vélt helyét lelve.

Hozzátenni a lét szegletéhez,
Nekünk is bizton merészen lehet –
Míg a ciriptelen sajton kelne,
Állomásunk fekvését keresve.

Nekünk nyílik a pasmani hajnal,
Miként már nem a képzeten szárnyal –
Delta-szárnyú csippentést feledve,
Lelkünk mohón örülni szeretne.

Jól esik a korai séta. Meglelem az olajfákat, bokrokat, a levedlett kígyóbőrt. Az ólak üresek. Mégis a kígyó, vagy héja győzött Brankó ellen – sejtem, amikor a vélhetően utolsó tyúkocska tollait találom az üres baromfiudvar végében. Az is lehet, hogy elunta, sokallta a dézsmát, és inkább másfelé küldi vadászni a faluszéli látogatókat.

Visszaérve még nagy a csend… Úgy látszik mindenkit megviselt az esti hőség, és kihasználja a hajnalban néhány fokkal kevesebbre mért rekkenőt. Nincs mese… Dolgozni is csak ilyenkor lehet… Keltem a MRASZ-felé tagi tagsági viszonnyal bírókat… Kisebb molyolás, csipegetés után: Arccal a yagi felé!… Ugyan az árnyékos helyen bütykölünk, mégis szakad rólunk… Az összeállítás kisebb problémái után végre egyben a 3 elem. Ezután az éppen kelésre mozduló családtagokkal programot módosítunk: Nem bírjuk a hőséget. Tengerre, magyar! Persze összekötjük egy kis vásárlással Tkonban a hűsölést. A vízben, jó nagy kalappal kibírjuk. Az esti melót is kénytelenek vagyunk tovább tolni – hisz’ árnyékban tombol a 41. A helyi strandot célozzuk meg délután. Mali Pasman, talán az egyetlen olyan falucska a szigeten, amelynek nincs tengerpartja, de azért még egy kilcsi sincs – a nem éppen magyar ember kiejtésének való – Mrljane és Barotul közötti strand. Remek, homokos – ami nagyon ritka errefelé – csendes, árnyékos placcal. Tavaly óta kis büfé is épült ide, amely majd a későbbiekben a Becsület Büfé nevet kapja tőlünk, mikor a Tibor – nem üres – pénztárcáját az asztalon hagyta, és néhány órával később hiánytalanul visszaadják.

Már erősen sötétedik, amikor a második próbálkozásra 14 méterre kerül a yagi. A teszt kiváló. Mind a három sávon szuper az antenna, úgy hogy 21020-on nem nagyon moccan a SWR-mérő visszatérője. Persze a távíró-sávon sehol sem rosszabb 1:1,1-nél. Ez fogja majd aztán igazán a jegyzőkönyvet írni a hétvégén. Még a ’4XG-féle WARC-os GP-t is helyére cserkésszük. Nincs baj itt sem – ne gondoljátok, hogy a szerencse állt mellénk, inkább az az igazság: felkészültünk. Nincs gányolt forrasztás, taknyolt kontakt, hiányzó csavar… A jutalom sem marad el: az első összeköttetés 14-en KH2 – Guam… Zsolesz jobban bírja, és az éjszakába nyúlóan szoktatja az étert a jelenlétünkhöz. Tiborék még kicsit telefon-próbálkoznak, neteznek. Nekem pedig jöhet a vizes lepedő… HI! Álmodom. Álmodom a lovettát, szinte alig lehet elugrani előle, máris kelnem kell. Ma reggel csak Zsoleszt bolygatom, hiszen a 80-as dipolt küldjük fel Brankó déli oszlopjának tetejére. Kis hangolás után már hét sávon ott vagyunk. Még a 7 mega és a két méter hibádzik. Estére hagyjuk a folytatást. Napközben hajókirándulást terveztünk, de csak Zadarig jutunk. Lekéssük a Molatra induló hajót. Nincs más: Városnézés. Nem sok változás van a várban, és az Ó-városban. Talán egy kicsivel több a felújított épület, no meg a felfelé ballagó árak változtak. Előbb érkezünk Uglián szigetre, majd Pasmanra, így délután még szintén belefér egy mártózás a végtelennek tűnő sósban. A meleg nem lankad, így – a hőgutát kerülendő – többet vagyok a vízben, mint talán az előző két évben együttvéve. Itt is kerestem azt a bizonyos lovettát, de néhány kagyló, csiga volt csak a jutalmam. Mindegy – este nekilátunk az URH antennának, mert már így is elszállt Tibor egy talán két sporadicja. De alig készülünk el máris itt van megint… Csak a 10 watt tűnik kevésnek, gyorsan a végfok is… Sajnos mire elkészül lecseng, és már csak egy orosz fér bele… Ez a 2 méteres terjedés is elég fura, mire elkészül a cucc – elfelejt bennünket. Kisebb beütések kivételével nem jár többé erre, az egy hét alatt… Tibor becsületére legyen mondva: Ő kitartóan próbálkozott, s meddig az ostora a sima tropóval elérhetett azokat az állomásokat le is QSO-zta… Majd jövőre, de már azt is konstatálja, hogy neki nem is annyira kell az a 9A-s hívójel, mert így legalább kitűnik, hogy nem tősgyökeres… A 7-es dipol sajnos nem jut fel a fa tetejére. Nem volt biztosítása az iszonyatos rángatásra, hogy valamiképp elengedje az ágakba kócolódás helyét. Elszakadt. No mindegy… Majd holnap. Igen ám de másnap reggelre – a lóvé-álmodás helyett – azt álmodom ki, hogy inkább a GP-t küldjük először fel a 40 méterre. Megálmodtam a helyét is. Már szinte teljesen elkészülök vele a földön, amikor Zsolesz cigifüstje megcsap. Éppen időben. Még egy kis igazítás – mehet a helyére. Egy olajfát néztem ki neki, annak a koronája fölé – közel 6 méter magasságba – kerül az alja. Aztán újabb 6 méter után van a kikötés. A három radiál is ideálisan elhelyezhető. A próba ámulatba ejtő: ez a GP ide lett tervezve, az egyszer biztos, mert a távírósávban sehol nem akar megmozdulni a Daiwa visszatérő-oldala. Aztán 7100-ra tekerve kiderül – nem romlott el a műszer. Ekkor úgy gondoltuk, hogy majd este a dipolt is felküldjük, de a jó teszt-eredmények, próba-QSO-zás után nem láttuk szükségesnek.

Ma Dugi Otokra – a szomszédos szigetre – indulunk. Meglátogatjuk a tavalyi telekszomszédunkat, a cseh /9A0A/ csapatot. Egyeztetünk az OK1BOA – Péterrel /nagyszülei révén elég jól beszél magyarul/. Sajnos a komp nem Saliba érkezik, hanem Bribinjbe, de jönnek kocsival értünk. Aha. Kiderül, hogy nem mikrobuszuk, hanem csak személyautójuk van, mert kevesebben jöttek, mivel a két főnökük a kórházi ágyat nyomja. Mindegy – Tibor, a családtagokkal befészkelődik egy néhány kilométerre lévő strandra, mi a ’6PS-es pedig indulunk a QTH-ra. A legnagyobb meglepetésünkre – az elágazásnál – nem Sali felé kanyarodunk, hanem északra. Dugi Otok kevésbé lakott sziget. Alig találkozunk településekkel. Talán 30-40 perc és elérjük a sziget legészakibb csücskét – Retit. Az itteni világítótorony környékét tették rádióssá. A centrum egy lakókocsi – nem kis meccs két-három embernek elférni benne. A tavalyi rigből, csak 2 darab ICOM 756, hozzá két darab Alfa végfok – az automatikus, vagy más néven fantom, hiszen nincs rajta egy gomb sem….HI. Az antennapark: 80 és 40 méter delta a monumentális világítótoronyból indítva, és mellé egy 26 méteres GP, valamint dipol. 2 darab 3 elemes háromsávos yagi a felsősávokra, de úgy, hogy az egyik – Európára a tengerparton, kb. 3-4 méter magasan, aztán még minden sávra egy-egy 4-5 elemes monobander. Nem semmi! Hozzá kell tennem, hogy az egykezelő, összsáv, 24 óra, mix kategóriában indul a 9A0A. Azt nem tudtam kideríteni ki lesz majd az “egykezelő”. Persze sajnos nem sok időnk van elmélkedni. Itt is mártózunk egyet, kicseréljük a pálinkát… És már indulnunk is kell a komphoz. Sajnos a tavaly kimondottan egységesnek tűnő csapat most ziláltnak, szétesettnek tűnt. Meglátásomat Péter is megerősíti. Lett volna még miről beszélgetni, de indulunk… Bár ne tettük volna, ugyanis odahaza kiderül: Zsolesz a kocsiban hagyta a mobilját és az útlevelét. A szalmakalapba most nem nagyon férne bele kobak. Hat napba tellett mikorra leszerveződött a dolog. De végül is szerencsésen megoldódott.

Szombatig kirándulások, fürdőzések, kagylógyűjtés. Jól érzi magát a csapat. Nem túl sokat rádiózunk, csak a szabadidőkben – amióta berendeztük az állomást. A versenykiírásnak megfelelően – Brankóétól – teljesen külön antenna-rendszert és munkahelyet alakítottunk ki. Szerencsénk volt a nagy terasszal. A hálózat viszont eléggé különös – 220 volt nem nagyon akar lenni. Azonban ez nem túl nagy gond. Néhány próba pile-up azt bizonyítja nincs különös gond. Clusterünk nincs, de eddig sem volt. No lenni lehetne, de Brankó maximum 5 percig marad fent, aztán bont. Aztán már csak másnap jöhet az újabb 5 perc. Nem tudjuk az okát – nem nyilatkozott meg ez ügyben, de figyelik a node-k munkáját az biztos, mert mikor végre sikerül kapcsolatba lépni a Péterrel, az útlevélügyben – a sysop néhány mondat után kérte, hogy fejezzük be a clusteron a beszélgetést. Pont! Kész!

Elérkezett a verseny napja. A váltásokat nem pontosan tervezzük meg, hanem úgy beszéljük meg, hogy 3-4 óránként cserélünk, így mindkettőnknek lesz lehetőség minden sávon. Iszonyúan jönnek. Öröm rádiózni. Jó az aktivitás – terjedés már nem annyira, de azért gyűlik rendesen. Nekem kimondottan jó a vége is: 1022 tiszta QSO és 143 szorzó a 12 óra alatt. Zsolesznek ismét gondjai voltak a szorzókkal, mert a 74 szorzó nem igazán sok. A 740 QSO még elmenne. Összességében nekem több, mint 850.000 pont gyűlt össze, Zsolesz pedig közel jár a tavalyi eredményéhez. Jut eszembe: írtuk a jegyzőkönyvet rendesen. Reméljük jól írtuk és kevés pontot vonnak le az esetleges hibákért. Nagyon nagy élmény például a Russian DX eredményjegyzékében a hibaszázalék-rangsort tanulmányozni. És persze külön öröm, amikor ebben a rangsorban is valahol az elején találja magát az ember. – Jut eszembe: a hozzáértő nem is tudom hogyan gondolja ezt a jegyzőkönyv-gyártást? Ma, a computerek világában, amikor már a legtöbb versenyről csak elektronikusan fogadják a LOG-ot. No és úgy is értékelik… A gép pedig a legkevésbé sem szubjektív…

Eljött a pakolás ideje. Gyorsan elszaladt a tíz nap. Eljött a búcsú ideje. Útközben már a november eleji kirándulást tervezzük, és reménykedünk a jövő évi Pasman-expedícóban. Azt is reméljük senkitől nem vettünk el semmilyen lehetőséget a bütyköléstől, más üzemmódoktól, vagy akármi mástól.

Statisztikák:

Sok 73 és DX!
HA6NL

U.I.: A lapokat mindenki úgy kapja, amilyen formában az hozzánk érkezett.