Lakatlan sziget sok turistával, avagy az EU-187-es sztori
Szabó “Laci” László, HA0HW/J49HW

 

2000 novemberében, Lichteinstenben éppen elköszöntünk Kaziktól, HB0/DL2SBY-tól, amikor az autóba beülve Tomi HA4DX hátrafordult a mitfarer ülésben és feltette a kérdést: “Hova megyünk egy jó kis IOTA expedícióra jövõre?” Akkor csak annyit mondtam, “ valami görög szigetre”.
Pár héttel hazaérkezésünk után némi gondolkodással arra a következtetésre jutottam, hogy a tavalyi IOTA “revízió” során megosztott, új sorszámot kapott szigetek valamelyikére kellene menni, hiszen ezekre még nagy a kereslet. Tehát Thaszosz EU-174, vagy Kréta, pontosabban a Kréta parti szigetek – szigetecskék – EU-187 lehet az uticél. 
Akkortájt olvastam az interneten egy utalást, miszerint Görögország területérõl a CEPT engedéllyel csak az Európai Gazdasági Közösség állampolgárai rádiózhatnak. Írtam egy levelet a Görög Szállítási és Távközlési Minisztériumnak pontosítás végett, egyben különleges hívójel kérvényezésével kapcsolatban is feltettem kérdéseimet. 
Mivel évekkel ezelõtt, az elsõ rodoszi expedíciónkra készülõdve már kérvényeztem különleges J45HW hívójelet, és akkor azt a választ kaptam, hogy nem EU tagországban élõ külföldieknek nem adhatnak adóengedélyt, de nem is kell, mert a CEPT alapján – mivel Görögország és Magyarország egyaránt csatlakozott ehhez a nemzetközi szervezethez – nyugodtan rádiózhatunk a CEPT engedélyünk biztosította lehetõséggel, esetemben SV5/HA0HW/p hívójellel.
Az ERO ( European Radiocommunications Office ) – CEPT (Conference Européenne des Postes et des Télécommunications ) honlapról ismét letöltöttem a CEPT  T/R 61-01-es ajánlást, “szabályzatot”, valamint a csatlakozott országok listáját, az elérhetõ lábjegyzetekkel együtt. A görögöknél semmi olyat nem találtam, mely diszkriminációra utalt volna bármely ország állampolgáraival kapcsolatban.
Közben kértem a hazai HIF-et, hogy szíveskedjen megküldeni a nemzetközi megállapodás, Magyarország által aláírt példányának, teljes, magyarnyelvû fordítását.
A görög minisztériumba küldött levelemre pontosan 1 hónap múlva érkezett válasz. A boríték tartalmazta a rádióamatõrökre vonatkozó, a görög hivatalos lapban, a “Görög Közlönyben” közzétett, a távközlési és a külügyminiszter helyettese által 1993. december 17-én aláírt rendelet hivatalos angol nyelvû fordítását.
A rendelet egyértelmûen rögzítette, hogy görög területen a CEPT engedélyek használata csak az EU közösség állampolgárai számára engedélyezett, illetve azon országokból érkezettek számára, akikkel kétoldalú – kölcsönös – megállapodás van érvényben. 
Másoknak már a beutazás elõtt érvényes, alkalmi adóengedéllyel kell rendelkezniük. Idõtartamhoz kötött rádiózás esetén a J4-es prefix-blokból, 3 évet nem meghaladó idõtartamra SV/saját hívójel képzéssel, míg 3 éven túli tartózkodás esetén  SV0-s hívójelet kap a külföldi. Ha véglegesen le akar telepedni Görögországban, akkor a görög állampolgárok számára is szokásos módon képezik a hívójelet és adják ki a mûködési engedélyt. Az engedély kérvényt a tervezett beutazás elõtt legalább 2 hónappal kell benyújtani! 
Némi sürgetésre a HIF-tõl is megérkezett a válasz. Náluk nincs sem angol, sem magyar nyelvû CEPT megállapodás, de az ERO honlapján  utánanéztek, és nem találtak a görögökre vonatkozó lábjegyzetet.(?).. 
Mivel ekkor én már többet tudtam a “görög eljárásról” elküldtem nekik a görög rádióamatõr rendelet angol nyelvû szövegének másolatát, egyben javasoltam, hogy kezdeményezzék az ERO-nál a görög álláspont felülvizsgálatát és/vagy kezdeményezzenek egy kétoldalú megállapodás létrehozatalát. Ez annál is inkább fontosabb lenne, mert nyaranta több tízezer magyar nyaral Görögországban, köztük egyre nagyobb számban rádióamatõrök is. Õk akaratukon kívül megszegték, megszegik a fogadó ország törvényét, amikor CEPT szabályok szerint rádióznak, gyakorlatilag illegálisan. (Igaz a görögök sem veszik igazán komolyan ezt a dolgot. Akivel az elmúlt években kapcsolatba kerültem, vagy beszéltem ez ügyben – legyen az görög hivatalos személy ( határõr, vámos, rendõr, parti-õrség tagja, minisztériumi tisztviselõ) vagy rádióamatõr – mindenki azt mondta: “rádiózzak nyugodtan a CEPT szabályok szerint, hiszen az engedélyemen szerepel a CEPT 1 engedély fokozat”. (?)…

No, ennyi – talán nem tanulság nélküli - kitérõ után térjünk vissza az eredeti témához. 

Lévén március, komolyan hozzáfogtam az idei IOTA-expedíció szervezéséhez.
Több érv szólt Kréta, illetve a Kréta Parti szigetek mellett. Egybõl több legyet üthetünk egy csapásra: EU-015, és EU-187 aktivizálásával. Az utóbbi körzetbe tartozó szigetekrõl még nem volt komoly rádiózás. A kérvényezendõ prefix, a J49 meglehetõsen ritkán hallható. A kicsi, de ütõképes csapat is összeállt HA0HW Laci, HA4DX Tomi, HA5NG Bandi személyében.
Egy jó nevû hazai utazási irodánál sikerült lekötni egy 2 hetes krétai utat, a kívánt idõpontra. (Bele esett a CQ WPX CW, és az IARU Field Day verseny.) Majd csak késõbb derült ki, milyen jól választottam ki az idõpontot!
Az utazási iroda visszaigazolásának birtokában, valamint a görög törvényi elõírásoknak megfelelõen megszerkesztettem a J49DX J49HW, és J49NG hívójelû adóengedély kérvényeinket, négy hét idõtartamra kérve azokat. (A sokat tapasztalt magyar utazó találkozott már visszamondott, idõben elcsúsztatott utazási iroda “ajánlatokkal”...) 
Mivel már nem volt 2 hónap a tervezett utazásig, Athénban kellet találnom valakit, aki személyesen mozgatja, sürgeti ügyünk gyorsított elintézését. Az SV1AAW-5-ös packet rádiós DX-clusteren akadtam Andreasra, SV1AHX-re, aki elsõ szóra felajánlotta segítségét, rögtön megadta e-mail címét. Tíz perc múlva már el is küldtem neki az elsõ e-mailt, részletesen leírva problémánkat, jelenlegi helyzetünket. Újabb 10 perc múlva már jött is a válasz: “holnap munkaidõben felhívja telefonon a Távközlési Minisztérium illetékes osztályvezetõjét, és tájékoztatni fog a dolgok állásáról”.
Ha már úgyis lógok a neten, irány a QRZ.COM, hiszen Krétán is kell valakit keresni, aki segít választani a szóba jöhetõ 12 part menti szigetbõl. Öt, hat olyan SV9-es hívójelet találtam, akiknek volt e-mail címe is. Mindnyájuknak leírtam röviden a tervezett expedíciónkat, és kértem hogy segítsenek kiválasztani az EU-187-es szigetek egyikét a megközelíthetõség, “lakhatóság”, elektromos áram igénybevehetõsége szempontok szerint.
Többen válaszoltak. Összesítve a közölt adatokat, 3 sziget maradt a listámon. Elsõsorban mindenki Gavdost ajánlotta. Ez egy nagyobbacska sziget Kréta dél-nyugati partvidékével szemben, kb. 40 km-re a Líbiai tengerben. Itt több, - pár házból álló -  település, szobakiadással foglalkozó családok, étterem található és folyamatos elektromos áramellátás van. 
A második helyen Dia végzett. Ez egy kúp alakú sziklatömb, Iraklionnal – a fõvárossal – szemben emelkedik ki a tengerbõl. Teljesen lakatlan, sõt még növényzet is alig található rajta, kietlen hely. Viszonylag könnyen megközelíthetõ, 2-3 km-re van Kréta északi partjától. Aki járt már Krétán ezt a szigetet mindig láthatta, mivel leszálláskor a repülõgépek itt fordulnak a leszállópálya tengelyébe. Naponta visznek ide kis hajókkal turistákat, akiket délután vissza is hoznak. Elektromos áram és persze épület sincs rajta.
Ketten megemlítették Chrisi-t is. Ez a kicsi sziget, mely kb. 5 km hosszú és 200-1000 m között változik a szélessége, a délkeleti parton lévõ Ierapetra kikötõ városkával szemben a Líbiai tengerben, 8 tengeri mérföldre található.
Lakatlan sziget, nemzeti park. A prospektusok tanúsága szerint itt található Európa legnagyobb összefüggõ libanoni cédrus erdeje. (200-250 db, javarészt több száz éves fáról van szó.) Ide is mennek hajók, szinte minden nap, hozzák-viszik a turistákat. Szálláslehetõség nincs, elektromos áram itt sem vehetõ igénybe, bár idõszakosan mûködik egy egyszerû étterem a kikötésre alkalmas kis öböl partján, nekik van aggregátoruk is.
Az egyik ierapetrai SV9-es barátunk ajánlotta, ha az utóbbi szigetrõl szeretnénk többet megtudni, vegyük fel a kapcsolatot Nikossal SV9DRR-el, aki nyaranta több hetet szokott a szigeten tölteni, sátorban lakva. Nikos e-mail címét is megadta, tehát nem volt akadálya a kapcsolatfelvételnek.

Ettõl kezdve több szálon futottak az események, sajnos néha kissé összegabalyodva, egymást is keresztezve.

Közben Andreas beszélt a Távközlési Minisztérium illetékes osztályvezetõjével, aki arról biztosította, hogy rendben lesznek az engedélyek. Kiegészítés képpen megkértek, nyilatkozzak, mely versenyeken kívánunk részt venni Görögországi tartózkodásunk alatt? A kért adatokat újabb faxban megküldtem Athénba, és a biztos siker tudatában nyugodtan várakoztunk.

Az expedícióról rövid hírben tájékoztattam a nemzetközi DX-bulletinek szerkesztõit, és a nagyobb dx-levelezõ listák tagjait. Ugyancsak beraktam a packet BBS-ekbe is a hírt, magyarul és angolul.  

Tomi, HA4DX bejelentette, hogy munkahelyi elfoglaltsága miatt, sajnos csak a második hétre tud velünk jönni. Nem jó hír! Irány az utazási iroda, módosítási igény bejelentése. Viszonylag zökkenõmentesen átírták a helyfoglalásunkat.

A hétvégén több levelet váltottunk Nikossal. Nagyon segítõkész volt, minden apró kérdésre kimerítõ, részletes választ adott. Õ Chrisi-t ajánlotta, de abban maradtunk, hogy majd Krétán az elsõ személyes találkozónkon döntünk arról, hogy melyik szigetet választjuk párnapos QTH-nknak.

Alig 2 héttel a tervezett indulás elõtt az utazási iroda közölte, hogy nem tud 2 hetes repülõjegyet biztosítani – bár szálláshelyük van bõven -, így csak a második hétre tudnak bennünket Krétára vinni.
Különbözõ szintû ügyintézõkkel, vezetõkkel folytatott számos telefon után mégis csak sikerült elintéznünk a 2 hetes repülõjegyet, amit egyébként már korábban kifizettünk! 

10 nap sincs az indulásig, és még nincs adóengedélyünk! Legalábbis mi még nem láttuk. Újabb e-mail Andreasnak. Szerencse, hogy az irodájában on-line internet-je van. Már jött is a válaszlevél. Most beszélt a minisztérium ügyintézõjével. Az engedélyünk a kért hívójelekkel készen van, aláírva, lepecsételve. Mivel a hivatalos postázás további heteket (!!!) vesz igénybe, abban maradtak, hogy másnap Andreashoz elfaxolja az engedélyt, amit Õ tovább küld nekünk. (Néhány megjegyzés: A bürokrácia mindenütt egyforma! Ha lehet faxolni egy okiratot, akkor miért nem lehet egybõl a címzetthez? Egy kész okirat postázása miért vesz igénybe több hetet?)

Itt az idõ egyeztetni, ki mit hoz? E-mailok jönnek-mennek, kialakul a majdani állomások felépítése. Az elsõ héten 2 rádió, kapcsolóüzemû tápegységek, két lap-top, monoband “pecabot-gp-k”, Korfu Special kettõs dipól fogja segíteni a J49HW, J49NG duó munkáját a “szárazföldrõl”. A második hétre Tomi hozza a rádióját, a lap-topját és egy WARC-os DunaX Gp-t, kiegészítendõ az arzenált. 

Több e-mailt kaptunk hazai és külföldi amatõröktõl. Gratulálnak az EU-187-es választásunkhoz, a speciális hívójelekhez és sok sikert kívánnak, no és persze nagyon remélik, hogy benne lesznek a logokban.

Nikos lefoglalt egy szobát Gavdoson, potom 2500 drahma/nap (1950.-Ft/nap!) áron, és egyeztetett a kikötõi hatóságokkal, megküldte a hajó menetrendet. Ebbõl egybõl kiderült, hogy Gavdost mindenképp el kell vetnünk, mert csak csütörtök reggel, szombaton és hétfõn van hajójárat a szigetre – és persze vissza. 
Ha csütörtökön mennénk, nem jöhetne velünk Tomi, hiszen csütörtök dél körül száll le a gépe Iraklionban. Szombaton meg már nincs értelme kimenni, hogy hétfõn már jöjjünk is vissza.

Megjött Andreastól a fax. Az adóengedélyünk és egy kis levél, melyben gratulál az engedélyhez és a különleges hívójelekhez. Elnézést kért, hogy 1 nap késéssel küldte, de mint írta, elõzõ nap temették a feleségét. 

Ez az ember a súlyosan beteg felesége ápolása mellett, a munkája mellett – anélkül, hogy akárcsak utalt volna a problémáira, heteken keresztül foglalkozott az ügyünkkel. Ha kellett személyesen, telefonon, faxon tartotta a kapcsolatot a minisztériummal, válaszolt az e-mailjeinkre!
Szavakban nem is lehet kifejezni hálánkat és köszönetünket!

Az angol nyelvû engedélyt átolvasva elképedve látom, hogy az eredetileg 4 hét idõtartamra kért engedélyünk gyakorlatilag az utóbb – kiegészítésként - kért adatokkal, dátummal rendelkezõ 2 versenyhétvégére szól.
Andreas által továbbított kérdésünkre csak az a válasz, hogy “nem EU országbeli rádióamatõröknek csak ilyen – idõkorláthoz - kötött engedélyt adhatnak ki”.(?..) 
Újabb e-mail: tételesen idézek a saját törvényükbõl, paragrafus számra, bekezdés és alpontra hivatkozok. Pár óra múlva jön a válasz: “azok a pontok csak az EU közösség országaiból származókra vonatkoznak, a másik pedig csak “kölcsönösségi megállapodással” bíró országbeliekre”. 
A törvényben utalás sincs ilyesmire! Csak "egyéb külföldi állampolgár"-t írnak mindenütt! Egyébként is logikátlan, hogy azok, akik automatikusan, mindennemû adminisztráció nélkül rádiózhatnak, majd 2 hónappal az utazásuk elõtt külön adóengedélyt kérjenek. Ezen felvetésemre csak annyit reagáltak – nem hivatalosan -, “hogy rádiózzunk annyit, amennyi jól esik, senkit nem fogunk zavarni vele, és senkit nem fog érdekelni”. (Értsd: a hatóság részérõl.)

Az elmúlt napokban Nikos talált bérelhetõ aggregátort, sátrat. Egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy Chrisi-re megyünk.

Csörren a mobil és Tomi szomorú hangon bejelenti, hogy nem tud jönni még a második hétre sem. Pár nappal vagyunk az indulás elõtt!  Beszélt Gézával, ’4XG-vel, ugorjon be helyette, de családi okok miatt ezt sajnos most nem tudja vállalni. Alig több mint 3 hét van a lánya esküvõjéig.

Bandi is, én is telefonon keresünk minden ismerõst, akirõl úgy gondoljuk, hogy 3-4 nap + 1 hét alatt el tud mindent intézni, szabaddá tudja magát tenni, és anyagilag sem okoz neki problémát egy ilyen váratlan utazás.
Van néhány bizonytalan ígéret.
Újra hívom Gézát. Gyõzködöm! Húsz perc múlva visszahív, Marika – az xyl - áldását adta a dologra, jön utánunk. (Szerencsés az, akinek ilyen megértõ felesége és családja van!) Mind a négyen örülünk, na nem annyira az utazási irodában, de pár száz Ft-ért átíratják a repülõ jegyet, és új számlát is kapunk. Már korábban reklamáltam, hogy az 1 hét majdnem annyiba került, mint a mi 2 hetes utunk, kértem nézzenek utána nincs-e téves számlázás?  Volt. Csak most jöttek rá, amikor új számlát kellett írniuk. A 10.000.- Ft-ot majd visszakapunk. (?)..

Elérkezett a várva-várt nap. Csütörtökön délután 16.20-kor  indul a repülõ – ez a harmadik változat... Budapest felé autózva mobil hívás. A HIF illetékese közli a jó hírt, miszerint a minisztériumunknak sikerült elintéznie, hogy az ERO-CEPT honlapon most már bárki által hozzáférhetõen olvasható a görögök lábjegyzete a CEPT engedélyek használatának korlátozásáról. Hát, én nem ilyen intézkedésre vágytam!!

Bandi lakásán találkozunk. Megebédelünk, a fiam kivisz bennünket Ferihegy II-re. Idõben “becsekkolunk”, megiszunk egy sört a büfében, azután várunk. Jó sokat?

Kellemes repülõút után, helyi idõben koraeste landolunk Iraklion repülõterén. A pár éve átépített repülõtér szép és korszerû. Gyorsan megy az útlevél ellenõrzés. Taxi visz bennünket Analipsibe egy kellemes megjelenésû apartman-házhoz. Felhõs az ég és már majdnem sötétedik. A ház tulajdonosát tájékoztatjuk, hogy mi nem vagyunk ám amolyan átlagos turisták, mi rádióamatõrök vagyunk, és a hétvégén szeretnénk részt venni egy nagy nemzetközi versenyen. Kedvesen mosolyog, bólogat. Csak miután odahívta az egyik középiskolás korú lányát, akkor derült ki, hogy nem igazán értett meg bennünket, de most már a kislány szépen tolmácsol. Még nincs annyira sötét, hogy ne tudnánk a tetõn is szétnézni, a másnapra tervezett antennatelepítési lehetõségeket felmérni. Miután meg vagyunk elégedve a tetõvel, és ezt közöltük is a gazdával, õ is nagyon boldog, hogy segíthet nekünk a célunk elérésében. A tetõkijáró kulcsa az ajtóban lesz holnap reggel, ezzel váltunk el.
Gyors kipakolás, irány az elsõ üzlet, bevásárolni, majd az elsõ gyros elfogyasztása. Vacsora után jól esik egy hideg sör. Én maradok a már jól ismert görög Mythos-nál, Bandi a még inkább bevált Amstelt választja. Este 10 óra is van, mire hazaérünk. Gyors tusolás és már aludnánk is, ha nem akkor kezdõdne a házunk elõtti fõtéren egy helyi ünnepi bál, élõ zenekarral. Imádom a görög zenét, de ekkora hangerõvel nagyon zavaró tud lenni. (Bármilyen zene élvezhetetlen, sok száz wattos erõstõkbõl bömbölve!) 
Valahogy átvészeltük az éjszakát. Az én alvásomat még némi szobán belüli QRM is nehezítette...
Kiadós reggeli után 10 órára vártuk az utazási iroda helyi képviselõjét egy kis ismerkedésre. Addig megpróbáltam felhívni Nikost, de elõször csak az üzenetrögzítõje hangját hallottam, második próbálkozásra pedig egy idõsebb nõi hang szólt a telefonba. Hamarosan megérkezett Krisztina. Miután tisztáztuk, hogy velünk nem fog jó üzletet kötni, mivel sem 1 napos santorinii hajókirándulásra nem akarunk menni potom 26000 drahmáért, sem az Aqua Parkot (Vízi- csúszda város) nem akarjuk meglátogatni 10 ezerért és egyáltalán semmilyen kötött programban nem akarunk részt venni, ellenben van saját programunk az elkövetkezendõ napokra. Megkértük, hogy beszéljen a Nikos telefonszámán jelentkezõ nõi hang gazdájával, mint ezután kiderült, Nikos édesanyjával. Hamar megtudtuk, hogy a barátunk valahol a városban van, majd ha hazajön visszahív bennünket. 
Akkor kezdjünk antennákat telepíteni, mondtuk és már ott is álltunk a tetõkijáró elõtt, kezünkben huzalokkal, pecabotokkal és tekintélyes mennyiségû koax kábellel. Baj csak az volt, hogy az esti megállapodásunkkal ellentétben nem volt kulcs a zárban. Leszaladtunk a földszinten lévõ ajándék- ékszerboltba, ahol a háziasszony és a nagyobbik lány dolgozott. Kölcsönös “kalimera”-k után nagy nehezen megértették, mit akarunk, de mi nem értettük a válaszukat. Még éppen utól értük Krisztinát és kértük segítsen nekünk. Így tudtuk meg, hogy a ház ura – szó szerint ura! – a fõvárosba ment és majd csak 4 óra után jön haza, akkor tudják ide adni a kulcsot. Én már hajlottam rá, hogy majd akkor felrakjuk az antennákat, de – szerencsére – Bandi erõsködött, hogy inkább csináljuk most, legyünk túl rajta. Végül is sikerült meggyõzni a hölgyeket és kinyitották az ajtót.
Sorrendben egy 14, majd egy 21 és végül egy 28 MHz-es pecabot, monoband Gp-t állítottunk fel, Bár felhõs volt az ég, de mégis csak meleg volt a tetõn dolgozni, lementünk a lakásunkba egy kis folyadék utánpótlásra. Ekkor már délután 2 körül lehetett. Még egy 7 megás antennát akartunk elhelyezni, de az ajtó újra zárva volt. A kulcsot majd a papától kaphatjuk meg, akinek hazatérte mostanra már este 7 körülre volt várható. (?)…
Lementünk a tengerpartra, kicsit szétnéztünk a városkában. Csak most jöttünk rá, hogy elõzõ este – a báli készülõdés miatt – nem vettük észre a legközelebbi boltot, ami tõlünk 20 méterre volt, és egy jóval messzebbibõl cipeltük az 5 literes vizet, söröket és egyebeket?
Hét óra. Mi pontosak voltunk, a papa is az ajándék boltban volt. Elõadtuk kérésünket, de õ határozottan kijelentette, hogy már így is túl sok antenna van a tetõn, többet nem engedélyez felrakni. Nyoma sem volt az elõzõ esti szívélyességnek. A változás okát máig nem sikerült megfejtenünk.

Nikos visszahívott, és megbeszéltünk egy szerda délutáni személyes találkozót Ierapetra Cafe Orfeo nevû exluzív bárjában
  
Csináltunk párszáz “próba QSO”-t. Mindenkinek nagyon tetszett a J49-es prefix, szép pile-up-ok alakultak ki. Többeknek el kellett magyaráznunk, hogy még nem az EU-187-rõl rádiózunk, igaz 2 QSO-val korábban is elmondtuk, hogy ez még az EU-015-ös QTH…
Némi aggódással töltött el bennünket az állandó S7-8-as elektromos zaj, ami egy közelben lévõ villanyoszlop egyik repedt (?) porcelán-szigetelõjétõl származott. Ha kiálltunk az erkélyre, füllel is hallható volt a sercegés.
Késõ estig QSO-ztunk, majd megvacsoráztunk és pihentünk egy kicsit, hogy a WPX versenyt “frissen, kipihenten” kezdhessük. 
Kellemes meglepetés volt, hogy semmilyen sávkombinációban nem zavartuk egymást. Sajnos nem sok kombináció adódott a rendelkezésünkre álló 3 antenna szabta korláton belül! Hi
Szépen szaporodtak a QSO-k, a csak 100 watt és az egyszerû antennák ellenére is. A versenyeredmény szempontjából nagyon hiányoztak a 7 MHz-es, dupla pontot érõ QSO-k. A verseny 36 órájának nagyobb részét “osztással” töltöttük. Hiába egy jó hívójel felér egy végfokkal, vagy yagival.
Hétfõ délig ki sem mozdultunk a lakásból, a hûtõszekrényünk tele volt földi javakkal.
 
Délután, már normális nyaralókhoz illõen napoztunk és úsztunk is! 
 
Úgy terveztük, hogy kedden elindulunk autót keresni, bérelni.
Találtunk egy gépkocsi kölcsönzõt, aki a prospektusában azt állította, hogy 2 napnál hosszabb bérlés esetén megszakításokkal is igénybe vehetõ az autó. 
Na, ezt nekünk találták ki, mondtuk! Hiszen majd 4 napig csak ott állna az autó a kikötõben, míg mi a szigeten leszünk.
Komoly tárgyalásba kezdtünk. Hamar kiderült, hogy ez a szolgáltatás jelentõsen drágítja a dolgot. Nekik érte kell jönni az autóért, majd pár nap múlva visszahozni, és ez mind komoly költség.
Tovább alkudoztunk, elég kemény, és hajthatatlan vevõnek számíthattunk, mert a végén 1 hét helyett 8 napban, eggyel magasabb komfortfokozatú autóban állapodtunk meg a legkisebb autók hetes bérleti díjának 70 %-áért. 
A délutáni “csendespihenõ” idejében lebontottuk az antennákat, szépen összecsomagoltuk, újra szállítható állapotba hoztuk azokat. (Érdekes módon a kulcs a zárban volt…)
A délelõtti megállapodásnak megfelelõen már kedd este megkaptuk a kocsit. Rögtön próbaútra indultunk. Elõbb csak a tengerparton tettünk meg néhány kilométert, szemrevételezve a gyönyörûen kivilágított üdülõ komplexumokat. Bandi indítványozta, hogy menjünk be a fõvárosba. A pár éve épített autópályán gyorsan haladtunk és Knossos-ig meg sem álltunk. Éppen 10 óra volt, amikor Nikos hívott, mondta neki az édesanyja, hogy kerestük délután. Tulajdonképpen csak annyit szerettünk volna vele megbeszélni, hogy a szerda délutáni randevút elõre hozhatnánk-e szerda délelõttre? Helyszín ugyanaz, mondta, csak az idõpont változott. Haza felé kicsit eltévedtünk, mert elfelejtettünk idõben lekanyarodni az autópályáról. Mentségünkre legyen mondva, nem településnév, hanem csak az volt kiírva, hogy lehajtás a régi útra. (to Old Road) Éjfélre már otthon is voltunk.
Szerdán kicsit korábban keltünk, hogy az elõttünk álló, térkép szerint kb. 80 km-es út után idõben ott legyünk a Cafe Orfeo-ban. Többeket megkérdeztünk, kb. mennyi idõt vehet igénybe az út megtétele? Egy órától két óráig szórtak a válaszok. Az utóbbit állítók gyõztek. Egy darabig a tengerparttal párhuzamosan haladtunk, egyenes, jó minõségû aszfaltúton, majd kanyargós, elõzésre alkalmatlan keskenyebb hegyi szakaszok következtek. Ierapetrába beérve a tengerparthoz közeli egyik utazási irodában érdeklõdtem, hogyan juthatnánk el az Orfeo-ba. A kedves fiatal hölgy készségesen lerajzolta az utat. Rögtön a sarkon balra (szemben egyirányú utca volt!..), majd kétszer jobbra, és már ott is vagyunk. (az elsõ jobbos utca útépítés miatt le volt zárva…) A hölgy még utánam kiáltott az utcára, hogy honnan jöttem? Mondom neki, Magyarországról. Erre utánam szaladt belém karolt és tökéletes magyar kiejtéssel elénekelte az “Az a szép, az a szép…” kezdetû nótát. Értetlenségemet látva elmondta, hogy Õ Aradról származik és Dorinának hívják. Mellesleg jól ismeri Nikost. Késõbb kiderült, hogy a városban azok vannak kevesebben, akik nem ismerik Nikost. Hi 
Néhány vargabetû után leparkoltunk egy szomszédos utcában és gyalog tettük meg az út hátra lévõ részét. 
Nikos hangosan üdvözölt bennünket, ahogy beléptünk a bárba. Nagyon rokonszenves ember benyomását keltette elsõ pillantásra. Néhány ismerkedõ mondat után rögtön rátértünk a részletek megbeszélésére. Bandival elõzõ nap készítettünk egy listát azokról a dolgokról, amirõl feltétlenül beszélnünk, egyeztetnünk kell. Miután minden részletet megbeszéltünk, egy kellemes frappé (jeges kávé) elfogyasztása után átsétáltunk a kikötõbe, megnézni a hajót, megvenni a hajójegyeket, és összeismerkedni néhány emberrel – rádióamatõrökkel és nem rádióamatõrökkel - akik valamilyen módon segítenek az expedíció sikeres lebonyolításában. 
Nem tudtunk úgy 2 métert menni, hogy ne üdvözölte volna valaki, ne állt volna meg néhány szóra. Látszott, hogy a város, de legalábbis a kikötõ környékének legnépszerûbb emberével sétálunk az utcán! Ez irányú megjegyzésemre csak annyit mondott: “sok pénzembe került ezt a népszerûséget kivívnom annak idején”, és nevetett. Tengerjáró hajókon dolgozott turbinamérnökként, és a gyakran hónapokig tartó utak végén hazatérve szívesen múlatta az idõt barátaival a tavernákban és a bárokban.
A kikötõben kiderült, hogy a hajón nem vihetünk magunkkal üzemanyagot az aggregátorok számára. Nikosnak máris volt mentõ ötlete. Ismer õ jó néhány halászt, akik naponta mennek ki – látszólag – törékeny kis hajóikkal a tengerre. Majd valamelyik kihozza a benzinnel teli mûanyag kannákat.
Visszatértünk a kellemesen légkondicionált kávézóba, beszélgettünk még egy kicsit, majd visszaindultunk Analipsibe. Már korábban eldöntöttük, hogy hazafelé Európa legnagyobb összefüggõ magas fennsíkján, Lasithin keresztül megyünk. Kanyargós, szakadékokkal szegélyezett keskeny utakon, pár házból álló kicsi hegyi falvakon haladtunk keresztül, kapaszkodtunk egyre feljebb. A fennsík keleti bejáratát évszázadok óta õrzik az egykor hatalmas szélmalmok romjai. Mindenfelé virágzó növények csodálatossá varázsolták az egyébként kopár hegyoldalakat. A fennsíkon minden megterem, amit itthon is termelnek. Szépen mûvelt gyümölcs- és olajfaültetvények, gabona és zöldség táblák mellett haladtunk. Az öntözéshez még ma is jórészt a szélhajtotta vízkiemelõket használják, hiszen a szél, mint kimeríthetetlen energia szinte mindig rendelkezésre áll. Számos helyen láttunk kihelyezett méhkaptárakat. A Krétai méz nagyon híres. A kisebb-nagyobb falvak bejáratainál idõsebb paraszt nénik és bácsik árulták a füge és narancs likõrjeiket, lekvárjaikat, mézet és természetesen a házi elõállítású “raki”-t a szõlõ pálinkát. A fennsík egyik út menti, településektõl távol esõ tavernájában megebédeltünk, és lebonyolítottunk néhány telefont is. Gézával tudattuk a kikötõben tett látogatásunk során beszerzett információkat. Sanyit, 7UW-t pedig megkértük, hogy a nemzetközi IOTA levelezõ listán helyezze el a pontosított és most már véglegesített idõpont és QTH adatokat az EU-187-es rádiózásunkról.

Csütörtök reggel nyugatra vettük az irányt. Ismét elmentünk Knossosba az angol régész Sir Evans által feltárt egykori palotavárosba. Mivel még kora délelõtt volt, viszonylag kevés turista bóklászott a sokemeletes romok között. Rádiós szemünk – bár a rádiósokra a fülük jellemzõ… Hi – rögtön kiszúrta, hogy a japán idegenvezetõ egy PRM rádióba beszél, a turisták pedig fülhallgatós rádiójukon hallgatták az ismertetõt. Így nem kellett kiabálni és a távolabb állók is mindent jól értettek.  
Úgy terveztük, hogy kimegyünk Gézáért a repülõtérre. Már a parkolóban voltunk, éppen indultunk volna, amikor Géza hívott bennünket és közölte, hogy ismét Ferihegyen vannak, némi körözés után – kisebb mûszaki hiba miatt – leszállt a repülõ. Még nem tudja pontosan, mikor indulhatnak, mert meg kell várniuk a párizsi járat gépét, majd azzal jönnek. Abban maradtunk, hogy beszállás elõtt ismét hívni fog bennünket. 
Ismét nyugatra tartunk. Nosztalgiából szeretném meglátogatni a korábbi nyaralásaink színhelyeit. Agia Pelagiaig megyünk. Kellemes hely – most is. Egy majdnem zárt öböl partján helyezkednek el az üdülõk, homokos part. Bandi alig akart kijönni a vízbõl.
Itt az idõ, indulunk a repülõtérre. Különösebb nehézség nélkül jutunk be a repülõtér érkezési oldalára. Végig nézzük Géza útlevél ellenõrzését, le is fényképezzük… Hi
Míg a csomagokra várunk, no és a szerencsés földetérés örömére Gézával megiszunk egy sört. Szegény Bandinak csak ásványvíz “jár”, de hát nála az autó kulcsa.
Minden csomag megvan, kivéve a WARC-os DunaX antenna. (Ismerõs a történet egy évekkel ezelõtti SV9/HA0ET-HA0HV-HA0HW/p expedícióból.)
Az elveszett csomagok osztályán csak egy kiragasztott papírlapot találtunk, mely arról tudatja a szerencsétlen utast, hogy ilyen jellegû bejelentéseit a belföldi járatok érkezési oldalán jelentse be. Keresztül vágtatunk a repülõtéren. Persze ott nem tudnak róla, hogy nekik ilyen feladatuk is lenne, de kapunk egy tanácsot: “menjenek el a teheráru raktárba, talán ott tudnak segíteni”. (Mintha a régi forgatókönyvet olvasnánk!) A teheráru raktár kapujában valóban ott volt az elveszettnek hitt antenna.
Irány haza, beköltöztetjük az “új lakót” a szomszédos lakásba. Bemutatjuk a városkát és ittartózkodásunk 7. (!) napján ismét meglátogatjuk a tengerpartot. Hi
Ma valóban korán lefekszünk, hiszen holnap reggel idõben kell indulnunk, hogy le ne késsük a hajót.

Tempósan haladunk. Géza vezet. Kicsit akkor kezdünk aggódni, amikor a hegyi úton utolérünk egy kamiont. Keményen tartja a 60-as tempóját, elõzésrõl szó sem lehet a kanyarok és az út keskenysége miatt. Ierapetrához közeledve biztosak vagyunk benne, hogy a kikötõig követjük a “safety car”-t. Nem is tévedtünk.
Nikossal a megbeszélt helyen, hol máshol, mint a Cafe Orfeo-ban találkozunk. Az autóból mindent felpakolunk a hajóra, mint kiderült, õ már korábban felvitte a személyes dolgait.
Van még fél óra az indulásig, irány a hentes, a gyümölcspiac, és persze nem árt még néhány üveg vizet is venni. Ezeket, és az idõközben megjött aggregátort is felcipeljük a hajóra. A személyzet barátként üdvözöl, viccelõdik velünk. A magyarázat egyszerû, Nikos barátai nekik is barátjuk!
Végre indulunk. Sima a tenger. Gyönyörû, tiszta a víz. A kikötõt elhagyva is látjuk a kb. 30 m-es mélységben a tengerfeneket. A hajón sok külföldi turista utazik, de vannak görög családok is, akik a hétvégét sátrazással, nomád körülmények között akarják tölteni. Most csak 2 hajónyi ember jön a szigetre, de Nikostól tudjuk, hogy a nyári fõszezonban naponta 5 hajó hozza-viszi a kíváncsi turistákat. Nem ritka, hogy naponta 1500-2000 ember próbál gyönyörködni a sziget szépségében. A méreteket ismerve ez nem is lehet olyan könnyû!  
Chrisi és kistestvére Mikronisi között áthaladva jobbra fordulunk és a déli oldaláról közelítjük meg a szigetet. 50 perces kellemes hajózás után futunk be a nagyon egyszerû “kikötõbe”. Megvárjuk, míg mindenki kiszáll, azután több fordulóval partra cipeljük a csomagjainkat. A parton 2 fiatal srác, olyan halász-félék boldogan üdvözlik Nikost. Azután bennünket is. Segítenek cipekedni. Az elsõ szakaszt viszonylag könnyen küzdjük le. A sima köveken könnyû menni a nehéz terhek ellenére is. A hajótól kb. 80 méterre egy egyszerû, idõszakosan mûködõ étterem található. Megiszunk egy sört –az elsõt és utolsót a szigeten!- majd folytatjuk a cipekedést. Most már gyönyörû fehér, rettenetesen meleg és süppedõs homokban haladunk, beérünk a libanoni cédrusok közé. Két összehajló famatuzsálem alatt egy emberi kéz alkotta deszkabódét, asztalt, székeket pillantunk meg. Csak most tudjuk meg, hogy a két srác, akik velünk cipekednek nyaranta itt lakik. Rakival, hideg vízzel, hellyel kínálnak. Az elkövetkezõ napokra a 30 méterre lévõ hatalmas cédrus-páros árnyékot vetõ ágai alatti területet ajánlják QTH-nak.
Az aggregátort úgy 50-60 méterre telepítjük, remélve, hogy a zaja nem fog zavarni bennünket. Gyorsan haladunk az antennák telepítésével. Géza, egyedül 10 perc alatt állítja fel a DunaX Gp-t, a pecabotok is mind állnak már. A rádiók, laptop-ok is csak a hálózati feszültségre várnak. Egy-egy pohár víz és kezdõdik a 3 napos folytonos rádiózás.  

A feszültségmérõ 225V-ot mutat, ez pont jó nekünk. Az antennák kiváló SWR-el rendelkeznek. Géza 21 ssb-n kezd, Bandi 14-en én pedig 18 MHz távírón próbálok „terjedést csinálni”. Aki nem ismeri ezt a mondást, HA6NL Lacitól származik: „Egy jó hívójellel le kell állni a halottnak tûnõ, üres sávban CQ-zni, és beindul a pile-up, tíz perc múlva szétnézve a sávban azt tapasztalod, hogy benépesedett az.”
Az elmélet most is beigazolódott. Nikos figyel bennünket. Látjuk az arcán, ilyet még nem látott. Szépen szaporodnak az összeköttetések. 
Különösen a J49DX logjában. Gyakran jön ki 150-170 QSO/óra átlag. Mi Bandival kicsit lassabban haladunk. Az ok egyszerû, a vételünket idõnként nagyon zavarja valami. Hamar rájövünk, hogy ez a valami a Géza rádiója. Valami hatásos földelést kellene kialakítani, ami ugye nem egyszerû dolog egy homok-talajú szigeten. Az egyik fa tövében leásunk egy horganyzott vascsövet, abban bízva, hogy a gyökerek növelik annak hatékonyságát. Sajnos az eredmény nem igazolta az elvárásainkat. Más probléma is jelentkezett. Többen mondják, hogy a távíró jeleim idõnként kvartyognak, néha nagyon csúnya a hangszínem. Jobban odafigyelve, valamint egy újabb mérést végezve kiderült, ha mindhárman egyszerre adunk a hosszú hálózati kábelen 170-180 V-ra esik a feszültség. Elõbb próbálunk 50 W körüli teljesítménnyel dolgozni. Érdekes, hogy így sem csökken a pile-up hevessége, majd úgy döntünk, inkább 2 adóval dolgozunk a  hatékonyság  érdekében. 

Fantasztikus illatokat hoz az enyhe szél. Az egyik szomszéd, Michalis – a testvér páros idõsebb tagja –  cédrusfa parázson húst süt, majd értünk jön  az öccse Achileas, vacsorázni hív bennünket. Nem is habozunk, hiszen több mint 13 órája, reggel 6-kor ettünk utoljára. Fél óra türelmet kérünk a bennünket hívó állomásoktól. 
Egyszerûen terített asztal, csodálatos hússzeletek, kenyér és gyümölcs vár bennünket. Persze az elmaradhatatlan rakis üveg is az asztalon van. Három nyelven beszélgetünk.
Géza alig akarja elhinni, hogy az elmúlt közel 5 órában 700 összeköttetést naplózott, mint mondja, õ csak válaszolt a hívóknak…
Ahogy az este közeledtével hûl a levegõ, (22-24 C fok egész éjjel) elõjönnek a szigeten élõ apró állatok is. A fejemtõl alig fél méterre lévõ cédrustörzs barázdás háncsának résébe egy kb. 20 cm hosszú gyík bújik be. A forró nappali órákat sütkérezéssel töltik, este a fák repedéseibe bújva védik a napközben begyûjtött (nap)energiájukat. Nikos – látva meglepetésemet, (vagy íjedtségemet? Hi) – megnyugtat, hogy ártalmatlan rovarevõrõl van szó. Nem sokat váratnak magukra az újabb látogatók sem. Szürke egerek, kiszimatolták a kenyerünket, arra fáj a foguk. 
Gyönyörû holdfényes éjszakánk van. A fehér homokszemcsék visszaverik a fényt, a fa árnyékán kívül szinte „nappali” világosság van. A két állomás folyamatosan dolgozik, 3-5 óránként váltjuk egymást. Aki pihenõ idejét tölti, az a puha homokon, hálózsákban alszik.
Öt óránként le kell állnunk pár percre, hogy üzemanyagot töltsünk az aggregátorba. Nagyon körültekintõen kell eljárni, hiszen a forró motorra fröccsenõ benzin könnyen tüzet okozhatna. 
Az áramfejlesztõt kezelõ testvéreket továbbra is nagyon érdekli a rádiózásunk. Achileas még éjszaka is többször átjön hozzánk, érdeklõdik, hány összeköttetésünk van már, nincs-e valamire szükségünk? Mindig hoz magával valamit, pár szelet almát, körtét sárgadinnye kockákat, vagy kávét.

Szombat reggel úgy döntünk, hogy valamelyik magasabb faágra felakasztjuk a Corfu Special-t is. Az éjszaka nagyon hiányzott a 40 méteres munka lehetõsége. Egy kisebb dombon álló, kiszáradt cédrus látszik a legalkalmasabbnak erre a célra. Lelépve a távolságot, valamint összetoldva a maradék koax kábeleinket, el kell vetni ezt a lehetõséget. Egy közelebbi, kb. 4 méter magas ágra sikerül felhúzni a betáplálási pontot, a dipól szárak lejtése is majdnem 45 fokos. Mérésre jó az antenna.
Szombat lévén, a délelõtti hajók sok túristát hoznak. Nikos elment a kikötõbe, kicsit beszélgetni a hajók személyzetével. Vassilis Nikolaoy kapitány és a két hajó, a Dionisos és Sotiris személyzetének több tagja is kíváncsi, milyen is az a rádiózás ami miatt 3 „lökött magyar” éjjel-nappal, akár étlen-szomjan is képes ülni a fák alatt és kiabál a mikrofonjába. Elismerést látunk az arcukon, miután Nikos elmagyarázza nekik a „lényeget”. Persze õk sem kerülik el a szomszédos „last resort”-ot. 
Az egyik látogatónk – miután megtudta, hogy magyarok vagyunk - örömmel mondta, hogy a felesége tatabányai… Évekkel ezelõtt a szigeten kötöttek házasságot. Ezen a hétvégén kerek évfordulót ünnepelnek, ezért hajóztak ki barátaikkal, családtagjaikkal. (Este volt is mulatozás, zene és még tûzijáték is.)
Görög, angol és holland turisták állnak meg mellettünk, érdeklõdnek, mit is csinálunk?
A déli órákra leromlott a terjedés, no és persze éhesek is vagyunk. Elmegyünk a kikötõnél lévõ étterembe. Nem nagy a választék: sült hal, sült csirke, sült bárány bordák és valamilyen húsos makaróni. Az árak viszont ennek megfelelõen igen magasak, különösen a kihozott mennyiséghez viszonyítva. 
A  200-250 méteres visszaúton legalább 6-7 család mellett haladunk el, akik már felállították sátraikat, egyértelmûvé téve, hogy szomszédaink lesznek az elkövetkezõ éjszaka, illetve vasárnap is. Van aki kicsi aggregátort hozott magával, van aki csak akkuról mûködteti a rádiós-magnóját…..  Mind a két módszer túl nagy hangerõt produkál! Nikos sátrának közvetlen szomszédságába egy népes fiatalokból álló – athéni egyetemisták – csapat telepszik. Õk „csak” gitároznak és énekelnek. Jól érzik magukat. Nikos valami „forradalom” szükségességérõl beszél… hi
Folytatjuk a munkát, a környezeti QRM alig zavar bennünket. Délután 5-re kiürül a sziget, csak a „lakással rendelkezõk” maradtak. 
Sûrûn adjuk a teljes hívójeleinket, az IOTA és QSL infókat. Mégis mindig akad valaki, aki nem képes 2 percig a frekin maradni, hogy megfigyelje ezeket az adatokat, inkább kérdezõsködik. Azután vannak akik mindenáron beszélgetni akarnak. Fel sem tûnik nekik, hogy percenként 3-4 összeköttetést csinálunk. Õk lebetûzik a QTH-jukat, beszélnek a berendezéseikrõl, na meg persze a legfontosabbról, hogy náluk milyen idõjárás van. 
Idõrõl-idõre türelmet kérünk az európai állomásoktól, kérve adjanak lehetõséget a gyengébben vehetõ DX-ek számára is, hogy begyûjthessék az EU-187-es körzetet. A többség megértõ.
Majdnem éjfél van, amikor Achileas egy-egy frissen sült halat hoz, és természetesen érdeklõdik az összeköttetések száma iránt.
Csodálatos a holdfényes éjszaka! A fehér homok világít.

Vasárnap reggel megérkezik az újabb kiránduló had. Vannak akik csak messzebbrõl figyelnek bennünket, vannak akik bejönnek a fa alá és úgy érdeklõdnek, mit is csinálunk?

Úgy tûnik nem lesz elég a benzin a még hátra lévõ idõre. Nikos máris intézkedik, ígéretet kap, hogy még a nap folyamán hoz egy halászhajó 20-25 litert. 
Mi a sziget déli partjához voltunk közelebb, de fürödni mindig átsétáltunk az északi oldalra, mert ott sekélyebb volt a víz, és könnyebb volt bemenni a tengerbe, nem voltak szúrós kövek a vízben. 
Vasárnap délután éppen jöttünk visszafelé Gézával, amikor sziréna hangra lettünk figyelmesek. Viccesen meg is jegyeztük, vagy mentõautó van a szigeten, vagy a partiõrség kötött ki. Amikor visszaértünk, Bandi és Nikos nevetve mondták, hogy vendégünk volt. Itt járt a partiõrség és a „szárazföldi” rendõrség, mivel a tegnap esti hajó valamelyik túlbuzgó utasa bejelentést tett, hogy a szigeten külföldi kémek rádióznak… Körbenéztek, megnézték az adóengedélyünket – kifogásolták, hogy miért angolul van írva, és nem görögül -, de végül is a görög betûs minisztériumi bélyegzõ, no és persze Nikos meggyõzte õket, hogy itt minden rendben van. Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak.
Kezdtünk aggódni a fogyatkozó benzin miatt. Az utánpótlásnak már meg is kellett volna érkeznie. Kiderült, hogy mivel nem vártuk a halászhajót a parton, kikötés nélkül továbbment….. (Lehet, hogy a parti õrség hajójától ijedt meg?) Megígérte, hogy még az este folyamán megkapjuk a benzint. Úgy is lett.

Vasilis kapitány a délutáni indulás elõtt figyelmeztetett bennünket, hogy hétfõre viharos szél várható, ami esetleg már éjszaka elérheti a szigetet. Még sötétedés elõtt felállítjuk a sátrat, hátha menekíteni kell a berendezést az esetleges homok vihar elõl. Szerencsére nem volt rá szükség, bár hajnal felé fújdogált a szél, de vihar nem alakult ki. 
Hétfõ délig rádióztunk, valamivel több mint 9.000 QSO-t naplóztunk a kb. 60 órás mûködésünk alatt. 
Ebéd után elkezdtük a bontást. Miután mindent összecsomagoltunk, egy búcsú italra átvonultunk a testvérek „lakásába”. Természetesen az eddig féltve õrzött Tokaji aszunkat bontottuk fel. 
Nikos óvatosan megkérdezte; nem volna-e baj, ha õ maradna még egy napot a barátaival? 
Megnyugtattuk, hogy maradjon csak nyugodtan, pihenje ki az elmúlt néhány nap fáradalmait, hiszen rengeteget dolgozott értünk, az expedíció sikeréért. Számos olyan helyzet alakult ki már a szervezés során is, melyeket nélküle nehezen, vagy egyáltalán nem tudtunk volna megoldani. MNI TNX NIKOS!

A hajóig vezetõ 200 méteres homokos utat most könnyebben küzdöttük le, hiszen jóval kevesebb csomagot kellett cipelnünk, mint érkezésünkkor, és az enyhe szélben kellemesebben is éreztük magunkat.

Nikos még a hajó kapitányára bíz bennünket, utolsó kézfogások, integetés a parton maradóknak és lassan eltávolodtunk a Chrisi szigettõl. A déli parttal párhuzamosan haladunk, majd egy éles bal kanyarral átjutunk a Chrisi-Mikronisi szigetek közötti átjárón. Szembe találjuk magunkat az elõre jelzett viharos északi széllel. A hajó imbolyog, felkapaszkodik a 4-5 méteres hullámokra, majd hírtelen lecsúszik a tarajos hullámok mély völgyébe. Elég rémisztõ, különösen a magunkfajta szárazföldi „patkányok” számára. Kosztasz - a hajó biztonságos kikötéséért felelõs matróz - a korlátokba kapaszkodva ügyesen lavírozik, mindenkire ráparancsol, hogy üljön le, vagy maradjon ülve és mindenki kapaszkodjon valamibe, vagy valakibe. A hajó tatja hamar foglalttá válik. A tengeri betegségre hajlamosak a korláton áthajolva figyelik a vizet…. 
Cikk-cakkban haladunk. A kapitány igyekszik mindig a hullámokkal szembefordítani a hajót. Ha lassan is, de egyre közeledünk a parthoz, és majd 2 órai hajózás után befutunk Ierapetra kikötõjének biztonságos öblébe. 
Mobilon hívjuk Nikost, hogy beszámoljunk neki a haza vezetõ út viszontagságairól.

Az autónkat vastag por fedi. Gyorsan ki- illetve bepakolunk és irány egy pénzváltó. Az utolsó 10.000 drahmánkat a Pelekanakis testvéreknél hagytuk, megfizetve a mindenre kiterjedõ gondoskodásukat. 
Még a városban tankolunk. Szomjas az autó no és persze mi is. Míg csorog a benzin a tankba, az elmúlt napok élményeirõl beszélgetünk. A kutas srácnak ismerõsnek tûnt a nyelv, de a biztonság kedvéért megkérdezte, honnan jöttünk? Mikor megbizonyosodik, hogy magyarok vagyunk, rögtön beszédessé válik. Elmondta, hogy Bulgáriából jött és még ma is élénken emlékszik egy magyar TV filmsorozatra a „Linda”-ra.

Géza vezeti az autót, dinamikusan vezet. Amikor már másodjára jegyezzük meg Bandival, hogy talán túl sok ez a dinamizmus, nemes egyszerûséggel megnyugtat bennünket: egykori „hegyiversenyzõ” ül a volánnál….. 
Este hatkor még mindig nagyon meleg van. Mivel a szigeten a palackos édesvízzel spórolnunk kellett, alig várjuk hogy hazaérjünk és beálljunk egy  melegvizet spriccelõ tusoló alá…
Kívánságunk hamarosan beteljesül. Míg fürdünk, készül a hazai ízeket tartalmazó leves és a vacsora második fogása is. Kiülünk a teraszra vacsorázni, beszélgetünk, frissek az élmények. Közben besötétedett. Egyszerre jön ki rajtunk az elmúlt 4 nap fáradsága. 

Kedden reggel a halárus autójára szerelt hangosbemondó hangjára ébredünk. Persze akkor már nem is reggel van, inkább délelõtt, 10 óra körül szokott arra járni az éjszaka fogott, jégen tartott tengeri herkentyûivel.
A mai program: a sziget keleti csücskének meglátogatása. Egy darabig a parttal párhuzamosan haladunk, többször megállunk gyönyörködni a természet változatosságában, az „ezerkék” színû tengerben. Azután hegyi falvak, keskeny hegyi utak és a mindenütt virágjukban pompázó leanderek következnek. Volt olyan szakasza az útnak, ahol az út szélein élõ rózsaszín, piros, fehér és sárga leanderek kilométereken keresztül, szinte virág alagutat alkotva hajoltak az út felé. Csodálatos illat és szín orgia!

Úticélunk Sitia városka  Kréta észak-keleti csücskén. Romantikus kikötõ, kellemes homokos strand és hangulatos tengerparti tavernák fogadtak bennünket. Egy rövidebb fürdõzés, valamint egy jókora gírosz elfogyasztása után keresztül vágtunk egy nagy hegyen, a sziget dél-keleti partja felé haladtunk. 
Az egyik hegygerincen sok tucat, modern, elektromos áramot termelõ szélerõmûre bukkantunk. Igazi meglepetést az összegyûjtött elektromos energiát elszállító hatalmas távvezeték okozott. A hegyen oregánót gyûjtöttünk, ami kellemesen ízesítette a másnapi reggelinket, és a görög salátánkat.

Szerdára Géza állította össze a programot. Elõször nyugatra indultunk Rethymnonba. Kicsit sétáltunk a várban, majd a velencei hangulatot idézõ óváros keskeny utcácskáiban. Az elgondolás szerint keresztül vágunk a Kedros (1777 m) hegyen, hogy meglátogassunk néhány déli strandot és halász falucskát. Én egyszer már jártam arra, és még élénken élt bennem az élmény, miszerint a térképen nemes egyszerûséggel 65 km-esnek jelölt út megtételéhez majdnem 3 órára volt szükség. Mivel két órai autózás után még nem láttuk a tengert, úgy döntöttünk, elég lesz egy, a strandjáról, a fekete homokjáról, a tengerbe ömlõ édesvizû folyócskájáról és annak partján növõ pálmafáiról híres halászfalu, Moni Preveli felkeresése. 
Sajnos bedõltünk egy útjelzõ táblának és a tengerpartra vezetõ hegyi-földútun indultunk el. A józanabb gondolkodású sorstársaink 1-2 km után visszafordultak, de a mi „hegyiversenyzõ” gépkocsivezetõnk váltig állította, hogy a ránk váró szépség megéri felvállalni ezt a „kis” kellemetlenséget…. Hi  
Szerencsésen leértünk a tengerszintre, beálltunk egy parkolóba, ahol volt már vagy 10 másik autó is. Ezután még egy hegyoldalba, a sziklákba vésett, 200 m-es gyalogösvényen kellett végigmennünk, néha lépcsõkön felfelé, vagy lefelé haladva, hogy valóban kijussunk a hõn áhított öbölbe.
Valóban csodálatos látvány tárult elénk. Mélykék tenger, szikrázó égbolt, koromfekete homok, a zöld pálmák és a színes napernyõk sokasága lenyûgözõ volt.
A parkolóban látott autók számához képest meglehetõsen sokan élvezték a vizet és a napot. Csak lent, a tengerparton tudtuk meg egy svájci házaspártól, hogy van egy másik út is, ami a hegységbõl ide vezet. A pár éve épített aszfaltozott normál 2 sávos út, az öböl túlsó oldalán végzõdik, gyakorlatilag 50 m séta után megközelíthetõ a víz. Na a többség ezen az úton jött ide. Beszélgetés közben derül ki, hogy a férj magyar származású! Igyekszünk néhány tévhitet eloszlatni. Pl. alig akarja elhinni, hogy 1989 õsze, a rendszerváltás elõtt is voltak rádióamatõrök Magyarországon….

Készítettünk néhány fényképet a stranddal majdnem szemben található Gavdosról. Most gyõzõdtünk meg csak igazán, hogy mennyivel jobb választás volt a Chrisi sziget, mint a lakhatási szempontból kedvezõbbnek ígérkezõ Gavdos. A vízbõl kiemelkedõ hatalmas sziklahegy teljesen alkalmatlannak látszott a rádiózásra, hiszen nehezen lehetett volna olyan helyet találni rajta, melyrõl ne lett volna takarásban a világ nagyobb része.
Még megnézzük az egykori, mára már elhagyott hippi lakásokat a folyóparton, és indulunk vissza. A sziklaösvényen egy holland házaspárral futunk össze. A férfi sokatmondóan így köszönt el tõlünk: „Viszont látásra a menyben!” Nem voltam igazán boldog, ha arra gondoltam, hogy még elõttünk van az az 5 km-es földút, most hegynek fel.

Haza felé még bementünk a fõvárostól alig 4 km-re lévõ Amoudarába, hogy megnézzük az egykori SV9/HA0ET-HA0HV-HA0HW/p QTH-t, no és persze a település fejlõdését, változását.

Kora este értünk vissza Analipsibe. Leadtuk az autót, nagyszerû búcsúvacsorát készítettünk, és sokáig beszélgettünk a teraszon. 
Az esthajnal csillag mozgásával mértük az idõ múlását.

Másnap kényelmes taxi vitt bennünket a repülõtérre. Alig pár perces késéssel szállhatott fel a MALÉV gépe.
Ferihegyen családtagok, és Tomi HA4DX várt bennünket.

Július elején megékeztek Athénból a május 5-i keltezésû, speciális adóengedélyek eredeti példányai. Én ugyanaznap kaptam egy másik levelet is a Görög Szállítási és Távközlési Minisztériumból, melyben sajnálattal értesítenek, hogy nem áll módjukban adóengedélyt adniuk, mivel Magyarország és Görögország között nincs kétoldalú, kölcsönösségi megállapodás…..