Rádiós szemmel Mount Athos-on
  HA 0 NAR - Radócz László - beszámolója

 

1 rész, avagy a terv sima, a megvalósítás kissé göröngyös útja:

Egy-egy meglátogatott külföldi országról meglehetõsen nehéz hiteles képet festeni. A fotók, sõt még a videó felvétel is keveset mutat az adott ország hangulatából, lehetetlen leírni a színeket, a hangulatot az illatokat. Görögország ismert és kedvelt célpontja a magyar utazónak. Talán hazánk fiai közül kevesen jutnak el az európai DXCC körzetek közül legritkábbnak számító Mount Athos (vagy ahogy a görögök hívják: Ajion Orosz) félszigetre. 
A hely "misztikus" hangulatát csak akkor érthetjük meg igazán, ha lehetõségünk nyílik saját bõrünkön megtapasztalni a szerzetesek életének nehézségeit, részt veszünk (részt kell vennünk) szertartásaikban és az ezeket követõ közös étkezésekben, végiggyalogolunk a félsziget hegyi ösvényein és szinte teljesen érintetlen tengerpartján. Saját szemünkkel is megcsodálhatjuk az Athosz-hegy valóban monumentális (2013 m magas) piramisát és a hihetetlenül kristálytiszta tengerpartot.

2000. májusában abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy magam is megtapasztalhattam az elõbb leírtakat. Egy közös, görög-magyar kutatási program keretében, görög kollégáim meghívtak Thessaloniki-be, amely kiegészült az Athosz-hegyi kolostor köztársaság invitálásával az ottani erdõk (különösen a szelídgesztenye állományok) egészségi állapotának terepi felmérésére. 
/Igaz ezt megelõzte egy kis informális programegyeztetés a félsziget egyetlen rádióamatõrével, Apolló atyával is, aki jelezte, hogy nagy szüksége lenne egy kisebb lineárt is kiszolgáló antennahangoló egységre. Az utazás technikai elõkészítésében, ezért nagy segítségemre volt az ANICO Kft. és személy szerint Macsuga Gyõzi HA0MM barátom, ezúttal is köszönet a segítségükért! /
 

Mi az, ami a földrajzi közelség ellenére ezt a félszigetet különleges helyzetûvé és egy átlagos utazó (turista) számára szinte elérhetetlenné teszi?

A félsziget múltja, különleges státusza igen régi idõkre nyúlik vissza. Hivatalosan ugyan Görögország része, de szinte teljesen autonóm igazgatású területnek számít. Az ott élõ kb. 1500 szerzetes ugyan görög állampolgár (a szerzetessé válás egyben automatikus görög állampolgárságot is jelent), de nem fizetnek adót igaz, hogy fizetésük sem igen van. A kolostorok (szám szerint 20) és a félsziget igazgatását ellátó Szent Tanács azonban jelentõs támogatások, illetve bõkezû adományok (pl. az EU részérõl) fölött rendelkezik. E mellet hihetetlen mennyiségû vagyon (muzeális kegytárgyak, ikonok, könyvek, erdõterületek) birtokosai és õrzõi.

A félszigetrõl és az Athosz-hegyrõl már az antik idõkben is születtek írásos említések (pl. Homérosz, Hérodotosz). A hely igazi történelme azonban a kereszténységgel és Bizánccal kezdõdött. A keresztény legenda szerint, fiának keresztre feszítése után Ciprus felé menekülõ Máriát a viharos tenger hullámai vetették a félszigetre. A történelmi források szerint azonban az elsõ remeteközösségek alapítása a IX. században történt (1963-ban ünnepelték az elsõ kolostor alapításának 1000 éves jubileumát). Az ezt követõ évtizedekben és évszázadok során a császárok és a bizánci arisztokrácia tagjai egymással versengve alapítottak újabb és újabb kolostorokat a félszigeten, vagy a már meglévõket halmozták el kincsekkel és bõkezû adományokkal. A bizánci birodalom fénykorában már 40 kolostor körülbelül negyvenezer szerzetese élvezhette a kiváltságokat és fõleg a nyugalmat, ami ezekben a vérzivataros idõkben valószínûleg tovább gyarapította a világi élettõl félrevonulni szándékozók hadát. Mikor a XV. század derekán Bizánc elesett, az Athosz-hegyi szerzeteseknek (ügyes és valószínûleg vagyonos diplomaták lévén) sikerült a törökökkel barátságos, sõt szívélyes kapcsolatokat kiépíteniük. A kolostorok kiváltságos státusza lehetõvé tette, hogy az Athosz-hegy a török uralom évszázadaiban ne csak az ortodox vallási és egyházi élet egyik központja legyen, ahová az ortodox világ minden tájáról (Oroszországból, Szerbiából és Havasalföldrõl) özönlöttek a szerzetesek, hanem generációkon át a görög nemzeti nyelv és kultúra megõrzõje is. 

A kolostorok, noha bekapcsolódtak az 1821. évi görög szabadságharcba, de egészen 1830-ig török fennhatóság alatt maradtak. Ezután több mint 50 éves orosz gyámkodás következett. Az 1912. és 1913. évi balkáni háborúk nyomán, bár a görög hadsereg elfoglalta a félszigetet, azt önálló és semleges állammá nyilvánították. Ajion Orosz jelenlegi nemzetközi státuszát 1926-ban nyerte el. 

A kolostorok ugyan koruk, elhelyezkedésük, stílusuk és belsõ berendezésük tekintetében különböznek is egymástól, de számos hasonlóság, rokon vonás is felismerhetõ. Szinte valamennyit erõs falrendszer övezi. Központjuk minden esetben a katholikon, vagyis fõtemplom. Ez rendszerint kereszt alaprajzolatú, sokkupolás építmény. Körülötte találhatók a nélkülözhetetlen funkciót betöltõ épületek. Az udvar egyik végén a trapeza, vagyis az ebédlõ, kétoldalt az erkélyes folyosóra nyíló cellasor, a másik végén pedig a vendégek elhelyezésére szolgáló épületrész található. Az ebédlõ mellett álló toronyszerû épület rendszerint a könyvtár otthona.

Manapság Athosz talán az egyetlen olyan hely, ahol még megismerhetõ a bizánci kor keresztény egyházának élete, áthághatatlan szabályokká, kötött dogmákká merevedett szokásai és törvényei. A félsziget kissé olyan, mint egy rezervátum, ahol a múltat, a középkort nemcsak a tárgyi emlékek, épületek, a freskók és a megsárgult oklevelek jelentik, hanem az ott élõ emberek, a mindennapi élet is a maga rendjével, szokásaival.

Nehéz lenne elmesélni egy-egy athoszi éjszakai (egyébként mindenki számára kötelezõ) mise hangulatát, amikor a libegõ gyertyafényben szinte mozdulatlan szerzetesek árnyéka felett diadalmasan szárnyal a kórus érces hangja és mindent átjár a tömjén illata. A rendfõnök (igumenosz) pedig olyan méltóságteljesen ül díszes faragású trónusán és szigorú tekintettel hallgatja nyájának énekét, mintha maga lenne a földre szállt isten. 

Korábban a kolostorokat a lakóik életét szabályozó regulák szerint két nagy csoportra lehetett osztani. Az egyik az idioritmikus szabályok szerint élõk köre volt. Ezekben enyhébb és kötetlenebb az élet. A szerzetesek kedvükre táplálkozhatnak, ha úgy tetszik, akár a cellájukban is.
A cönobita rendszabályok követõitõl szigorú önmegtartóztatást követelnek meg. Szerzeteseik kemény, aszkétikus életmódot folytatnak, állati eredetû zsiradékot nem fogyasztanak, ráadásul sûrûn böjtölnek is. Szinte az összes élelmüket, italukat (fõleg bor és kétszer desztillált uzo formájában) oliva olajukat maguk termelik meg valóban bio-módon. Zárt közösségi életet élnek: együtt étkeznek, s szinte a napjuk minden perce szigorúan be van osztva. 1980-óta minden kolostor ez utóbbi, keményebb rendszabályok szerint mûködik. (Csoda-e mindezek után, ha Apollo barát megjelenése nem túl gyakori az amatõr sávokban??).

A legszigorúbb szabály “Mária Kertjében” (különösen hangzik de ilyen jelzõvel illetik lakóhelyüket a szerzetesek) a teljes nõtlenség. Egy 1060-ban kelt, máig érvényes császári rendelet szerint tilos nõknek, gyermekeknek, herélteknek, de még nõstény állatoknak is a félszigetre lépniük. Az elmúlt évtizedek során mindössze csak a simára borotvált arc esetében tettek engedményt a szigorú és hagyománytisztelõ egyházfik. Nõket és egyéb “nemkívánatos elemeket” szállító sétahajók gyakori vendégek a félsziget közelében, de a partot 500 méternél jobban nem közelíthetik meg, amit a görög parti õrség hajói elég szigorúan be is tartatnak. 

A nagyfokú “bekeményítés” mellett nagyon érdekes látni, hogy a modern világ “vívmányai” lassan-lassan utat törnek maguknak Athoszra is. Az öszvérháton való utazást a legdrágább (full extrás) terepjárók kényelmes bõrülései kezdik helyettesíteni, gyakori a mobiltelefonok csörgése a reverendák alól és a kolostorok egyes részei (pl. irodák, étkezõk- de nem a szálláshelyek és templom) villanyfényben is tündökölhetnek. A szerzetesek munkáját pedig a legújabb generációs számítógépek és irodatechnikák is segítik.
/A motorizációt elõsegíti, hogy egy liter üzemanyag ára kb. 25 Forintnak megfelelõ összegbe kerül a szerzetesek számára, mivel nem létezik adó, illeték, vám és efféle nyalánkságok a félszigeten. Ez utóbbiak hiánya valószínûleg elõsegíti a csúcstechnikát képviselõ eszközök (komputerek) egyre erõsödõ jelenlétét is. /

A félsziget fõvárosában Karie-ben nemcsak más világba, hanem más idõszámításba is csöppenünk. Itt ugyanis még a régi bizánci naptár idõszámítása a mérvadó, amely 13 nappal kullog a miénk mögött. Ez még nem minden itt még az órák is másképp járnak a kolostorok nagy részében a mindenkori napnyugta jelenti az éjfélt és általában ilyenkor kongatják el a tizenkettõt. A fõvárosban a legnagyobb és esztétikailag nem túlságosan vonzó épületek a XIX. század elsõ felének orosz befolyására emlékeztetnek. A városban a néhány szegényes választékú, szerzetesek által vezetett boltocska és a valószínûleg "spártai kényelmet" ígérõ fogadó már sejtetni engedi, hogy Athoszon az evilági kényelemrõl és a túltápláltságról még a látogatóknak is le kell mondaniuk. A feltartóztathatatlan modernizáció jele ugyanakkor az, hogy már üzemel az egyik görögországi bank fiókja a fõvárosban, ahol pénzt válthatunk és még a hitelkártánykról is vehetünk fel pénz, sõt telefonálhatunk is utcai nyilvános készülékekrõl. 
 

De nézzük tovább a nehézségeket. Egy igazi férfinak sem egyszerû bejutni e “theokratikus köztársaság” területére. Hivatalosan turistákat nem is igen fogadnak csak zarándokokat. A kíváncsi látogatónak a külügyeket intézõ görög minisztériumhoz kell kérvénnyel fordulniuk. Mivel naponta csak 10 külföldi és kb. 150 görög zarándok léphet a félszigetre a külföldiek jól teszik ha néhány évvel elõre gondolkodnak, mert bizony minden nap be van telve a következõ néhány évre is. 

Ha megszereztük a görög hatóságok ajánlólevelét, akkor már jó esélyünk van Uranopoliszban (a zarándokok beléptetését intézõ irodában) az Athosz-hegyi tartózkodásra jogosító engedély az ún. diamonitrion megszerzésére. Ez az engedély azért is érdekes, mert az õsi hagyomány szerint a kolostorok a diamonitrion felmutatójának ingyenes elszállásolásáról és ellátásáról is gondoskodnak, persze mindkettõrõl fölöttébb szerény módon. Hajdanán a vendégek minden kolostorban három napot tölthettek, manapság azonban a vendéglátás idõtartama igencsak egy-egy napra zsugorodott össze. 
/Sajnos ez nem vonatkozik SV2ASP/A QTH-jaként szolgáló Dochiariou kolostorra, amely a felújítási munkákra hivatkozva, a félsziget kolostorai közül egyedüliként, nem fogad éjszakára is maradó látogatókat. / Az Athosz-hegyi tartózkodásunk idõtartama pedig nem haladhatja meg a 3 napot.

Szerencsére e szabályok nem ilyen szigorúak a tudományos céllal érkezõ és a Szent Hegy ügyeit igazgató testület meghívására érkezõ látogatóval szemben. (Sajnos a videó kamerámat még e feltételek teljesülése esetén sem vihettem magammal a félszigetre). 

A nem túl jelentõs összegû belépési díj leszurkolása után 2000. május 9.-én kézbe vehettem a korlátlan idejû (persze szigorúan tudományos céllal) Mount Athosz-i tartózkodásra jogosító különleges Diamonitriont és a kikötõ felé indultam. Annak ellenére, hogy félszigetrõl van szó, gyakorlatilag a szárazföld felõl megközelíthetetlen. Határát ugyan nem õrzik schengeni módon de még gyalogos ösvények sem vezetnek át a hegyeken, ezer év óta nem is igen volt rájuk szükség. A napi egyetlen hajójárat 10 óra körül indul Mont Athosz-ra Uranopoli kikötõjébõl, egy régi bizánci õrtorony tövébõl, de elõtte még mindenkire szigorú okmány- és tételes vámvizsgálat vár (ez alól még a görögök sem kivételek). Sikeresen túljutva ezeken az akadályokon is a hajó kifutott a tavernákkal és szállodákkal zsúfolt városka kikötõjébõl. A “rutinos zarándokok” intenzív zabálásba kezdtek a hajó büféjében én pedig magamhoz véve fényképezõgépemet fölmentem a felsõ fedélzetre. A hajó lassan elhagyta a “civilizált” görög partokat……….
 
 

2. rész: Essék már szó igazi rádiózásról is!


A Mount Athos-ra tartó zarándokokat szállító hajó minden nap 9.45 körül indul Uranopoli még utolsó, autóval elérhetõ és még “civilizált” városnak számító kikötõjébõl a félsziget felé. A hajóút kb. 2 óráig tart Dafni városkáig, több kikötéssel megszakítva. Az üdülõkkel zsúfolt , viszonylag rövid partszakasz elhagyása után az emberi kéz által érintetlen part már elárulja, hogy hajónk a kolostorállam felségvizein tartózkodik. Egy-két tanya jellegû épület kivételével emberi jelenlétnek semmi nyoma a félsziget partszakaszának kb. elsõ 10 km-es szakaszán. Az elsõ kikötés Zografu kolostor csónakháza és aprócska kikötõje, majd ezt követõen a Konstamoniti kolostor.

 E két kikötés után izgatottan tekintettem a távolba, ahol az SV2ASP/A állomás QTH-ját jelentõ Dochiariu kolostor a következõ, Apollo barát lakhelye. A kolostor a tenger egyik part menti szikláján épült, kb. 30-40 méter magasan a kristálykék tenger szintje fölött. A hajó az északi oldalról közelít a kolostor felé, ahol az összképet jelenleg egy termetes toronydaru uralja. Jelentõs felújítási munkák folynak itt, fõként görög- és Európai Uniós pénzekbõl.

A hajó kikötött, de rövidhullámú antennának nyomát sem látni. Az épületeken voltak ugyan gyanús kinézetû 2 méteres vertikálok, de mint késõbb kiderült ezek a kolostorok, a jármûvek és a tanyák közötti kommunikációt szolgálják. /A világ szinte minden jelentõs gyártója által elõállított (Yaesu, Kenwood, Icom, Alinco) 2 méteres FM készülékek tucatjával találhatók a félszigeten, amelyek a belsõ kommunikációt szolgálják fõleg 143,8 MHz-en./

Sajnos, mivel RH antennának semmi nyomát nem láttam, csalódottan ültem vissza a helyemre azon gondolkodva, hogy valószínûleg a felújítási munkáknak estek áldozatul Apollo RH antennái. Ahogy azonban a hajó elhagyta a kikötõként szolgáló kis öblöt, a kolostor déli oldalán egy aprócska (konyhakertként szolgáló) teraszon egy 3 elemes tribander Yagit láttam és egy terasszal lejjebb a fák közül kikandikáló R7 vertikál csúcsát. Ez megnyugtató legalább az antennák megvannak!

A hajó ezután még Xenofondos és Pantaleimon (Russzikon) kolostorok kikötõit érintette. Ez utóbbi orosz szerzetesek hajléka és a múlt század elején épült hatalmas tömbje már messzirõl felhívja magára a figyelmet. Ez a kolostor a félsziget legnagyobbikának számít, és orosz szerzetesek lakják. Görög szót nem igen lehet benne hallani és az összes felszerelésük (a terepjáróktól, a munkagépeken keresztül a fúrógépekig) orosz illetve, szovjet gyártmányú. Az épületek fejújítása nemrég fejezõdött be, úgyhogy a kolostor nemcsak kívülrõl mutatós. Hajdan 1500 orosz szerzetes lakta. Mára mindössze néhány tucatnyian maradtak. 

A hajó hamarason befutott Dafni-ba. Ebben a pár házból, néhány szegényes boltból és vám- és postahivatalból álló városkában nagy volt a nyüzsgés, lévén ez a hajó indult vissza a félszigetet elhagyó zarándokok, kiéhezett csapatával. A visszafelé induló hajóra sem egyszerû feljutni, hiszen mindenkinek tételes vámvizsgálaton kell átesni. A biztonsági viszonyokra egyébként jellemzõ, hogy az igen értékes ikonokat, templomi kegytárgyakat nem túlzottan õrzik, igaz a legértékesebb darabokat az átlagos látogató nem igazán láthatja. Az viszont bizonyos, hogy az utazó bárhol otthagyhatja a csomagját, értékeit õrizetlenül akár egész napra is anélkül, hogy bárki is hozzájuk nyúlna.

A Mount Athos-i partraszállás elõtt már nem árt néhány egyéb fontos alapszabállyal is tisztában lennünk, ezekbõl görög kollégám már elõre kiokosított: 

- Elõször is a félsziget nem igazán a testi örömök helye. Errõl és ehhez kapcsolódó alaptörvényekrõl az elsõ részben már volt szó. Ehhez kapcsolódik, hogy az étkezés sem a nap fénypontja. A legtöbb kolostorban napi egy, vagy kétszeri étkezés szokásos, ami egy tál ételt jelent. Az ételeik nagyon egyszerûek, de igen ízletesek. Minden alapanyagot (az olíva bogyótól a mézig és a borig) saját maguk állítanak elõ a tojás, a sajtok és egyéb tejtermékek kivételével. Húsfélék közül csak halat esznek. A vasárnapi és ünnepi étkezéseknél bor is kerül az asztalra. Az általános nézet szerint az étkezés nem örömforrás, hanem a gyarló test fenntartásának szükséges formája. A közös étkezések során mindenki együtt van (a rendfõnöktõl az egyszerû zarándokig) és ugyanazt eszi. Az étkezés nagyobbik része közös ima az étel elfogyasztására igen kevés az idõ. Ezért, ha nem akarunk éhen maradni, igencsak igyekeznünk kell. Beszélgetni tilos, sõt illik szemlesütve, lelkiismeret furdalástól gyötörten élvezni az ételt. Megfogadva az intelmeket rutinos szerzeteseket utasítottam magam mögé az evésben, sõt nyugodtan állíthatom, hogy sebességemmel kivívtam a szerzetesek és görög barátom tiszteletét is. A “Mount Athos Örökös Evõbajnoka” címtõl pedig egyik olasz kollégám ütött el az egyik napon, amikor valamilyen spagetti jellegû tésztaféle volt terítéken. Köztudottan ebben az olaszok verhetetlenek.

-A másik fontos dolog, hogy nem divat a melegvíz a kolostorokban, sõt néhány évvel korábban még tükröt sem lehetett találni az egész félszigeten. A szerzeteseknek nem borotválkoznak, a zarándokok pedig kibírják pár napig borostásan. Másra meg nem is való az-az ördögi tükör. 

-A szerzetesekkel, de különösen a rend vezetõivel való beszélgetés során visszafogottnak kell lenni, nem illõ ülõ helyzetben a keresztbe tett lábbal való társalgás.

-Fontos szabály, hogy a szerzetesek nem hallgatnak rádiót (mûsorszórót legalább is nem), nem tévéznek nem olvasnak napilapokat. Ennek ellenére beszélgetéseim során is kiderült, hogy meglepõen jól tájékozottak a világ dolgaiban, sõt a napi politikában is.

A kikötõben találkoztunk az elsõ tartózkodási helyünkre (Simono Petra kolostor) szállító mikrobusszal. Ami az egyszerûség mellet már a partraszállást követõen igencsak feltûnõ az a technikai modernizáció. A szerzetesek ma már nem öszvérháton közlekednek, hanem összkerékhajtású Land-Rovereken, Toyotákon, Mercedeseken amelyekbõl a bõr üléseken kívül természetesen nem hiányozhat a légkondi sem. Szinte minden fontosabb szerzetes oldalán ott lóg a mobiltelefon. Nem ritka az, akinek kettõ is van, egyenlõ feltételeket biztosítva Görögország két vezetõ mobil szolgáltatójának. Egy-egy irodába belépve általában a PC-k legújabb generációi segítik a munkát. Nem egy esetben prospektusokból ismert gépeket itt láthattam elõször mûködés közben. Ugyanakkor a szerzetesek és a vendégek elhelyezésére szolgáló épületrészekben általában nincs villany.

Természetesen a Simono Petra kolostorba szállító Mercedes kisbusz is a legújabbak közül való volt. A távolság kb. 5 km volt, de igen meredek lejtõn és eredetileg öszvérek számára készített hegyi ösvényen megerõltetõ volt az utazás jármû és utas számára egyaránt. A kolostor egy kb. 200 méter magas sziklaszirtre épült. Nagyon impozáns látványt nyújt távolról és közelrõl egyaránt. A sziklán egy kilenc emeletes épület található, amelyen az egyes helyiségeket összekötõ, fából ácsolt függõ-körfolyosó az épületen szintenként körbefut. A megoldás nagyon hasonlít a tibeti kolostorokhoz. A vendégek a legfelsõ szinten kapnak helyet. Ahogy elfoglaltuk cellánkat és kimentünk a függõfolyosóra megértettem görög kollégám tegnapi mondását, miszerint: holnap majd felülrõl nézhetjük a madarak röptét, ami teljesen igaz is volt. A madarak lent köröztek, kb. 50-60 méterrel alacsonyabban és egyben kb. 150-200 méterrel a tenger fölött. 

Aznap este a mise után vendégül láttak bennünket a kolostor vezetõi. Sok minden érdekelte õket és ekkor derült ki az is, hogy a kolostor szinte teljes vezérkara kb. 10 éve a Meteorák-ból települt át ide. A sok turista miatt úgy érezték, hogy az a hely már csak turista látványosság és nem lehet az ortodox vallás gyakorlásának terepe. Engedélyt kaptam, hogy holnap megnézhessem a kincstárat és a könyvtárt. Ezek az épület legalsó szintjein találhatók és a belépéshez legalább két vezetõ szerzetes egyidejû jelenléte és kulcsai szükségesek. A kincstárról csak annyit, hogy az itt található kincsek ezer éve nem hagyták el a félszigetet és ennek az egy kolostornak az értékei megtölthetnének néhány múzeumot. A könyvtár állománya nem a legrégebbi, mert a korábbi tûzvészek nagy pusztításokat végeztek, de technikai felszereltségük egyedülálló. Volt alkalmam neves külföldi egyetemek könyvtárait is megnézni és kipróbálni (pl. Yale, Oxford) de ehhez fogható automatizáltságot és technikai szintet sehol sem láttam. Ha ehhez még hozzá vesszük, hogy mindez kb. 50 szerzetes és néhány külsõ kutató munkáját szolgálja még árnyaltabb a kép. 

Másnap, azaz szerdán találkoztam a félsziget egyetlen magyar származású szerzetesével (Melethios atya), aki egy fiatal pap, és 1990-ben hagyta el Budapestet. Kellemes beszélgetés közben elmondta, hogy a kolostor szerencsés helyzetben van, mivel fekvése miatt egy saját mini-vízerõmû látja el elektromos energiával. Csütörtök délelõtt meglátogattuk a fõvárost Karie-t is. Itt található a Szent Tanács a félsziget kormányzó szervének székhelye. A legnagyobb és az esztétikailag nem túlságosan vonzó épületek a múlt század orosz hatására emlékeztetnek. Karie legõsibb épülete a Protaton-templom X. századi eredetû. A fõvárosban található a néhány boltocska, görög telefonkártyával mûködõ, nyilvános telefon, sõt bankfiók is (pénzváltási és bankkártya használati lehetõséget biztosítva).

A terepi felmérések és vizsgálatok végeztével elbúcsúztam görög és olasz kollégámtól, akik már várták a visszatérést görög földre én pedig csütörtököt délután az apostolok lován megérkeztem a Dochiariou kolostorba, ahol már várt Apollo OM. Természetesem az érkezésem várható idõpontját már elõre egyeztettem vele és a QSL lapján szereplõ aprócska fotó alapján volt elképzelésem arról, hogyan is nézhet ki. Személyében egy 45 év körüli, igazán szívélyes embert ismerhettem meg. Kiderült az is, hogy a kolostor vezérkarához tartozik a rendfõnök egyik helyettese, aki a saját kolostorában a technikai eszközökért, jármûvekért sõt a közmûvekért is felelõs. Éppen indulóban voltak, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk. A terepjáró teherautó tele volt fiatal és idõsebb barátokkal, akik a platón utaztak. Jómagam a vezetõ mellet kaptam helyet, a sofõrülésbe pedig Apolló atya ült. Úttalan utakon mentünk, kezdtem megérteni az indulás elõtt elmondott rövidke ima értelmét. A kolostorhoz tartozó egyik öreg farmépület felújításán dolgoztak. A fizikai munkából mindenki kivette a részét rangra és korra tekintet nélkül, úgyhogy a délután számomra is fahordással telt el. Frissen fûrészelt deszkát hordtunk a tetõ felújításához. A fiatal (angolul jól beszélõ) szerzetesek idõben figyelmeztettek, hogy vigyázzak az apró skorpiókkal, amelyek szívesen tanyáznak a deszkák között. Megnyugtattak, hogy a csípésük nem halálos, de ha valaki érzékeny a mérgükre néhány napig nem tud lábra állni. Aznap délután az én lelkiismeretemet is kb. 20-25 ilyen aprócska skorpió agyonütése nyomasztotta.

Az este is elérkezett és nem kevésbé viszontagságos visszaút után megérkeztünk a kolostorba. Az esti ima és a közös vacsora után Apollo meghívott, hogy nézzem meg az adószobát. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nehéz volt a rádiót és a számítógépet megtalálni a viszonylag tágas helyiségben, amely tele volt kéziszerszámokkal, motorfûrész alkatrészekkel és minden egyéb elképzelhetõ kacattal. Kiderült, hogy adószobáról, mûhelyrõl és mûszaki könyvtárról is szó van. Természetesen az adószobában sincs villany így az energiát napelem, illetve napsütés hiányában két termetes teherautó akkumulátor szolgáltatja. A készülék egy Icom 750 (kb. 50 Watt kimenõ teljesítménnyel) Packet és RTTY modem és egy 486-os PC. 

Aznap este kipróbáltam az ICOM távíró billentyûjét és a Yagit az eredmény közel 50 QSO és rengeteg hitetlenkedõ állomás 14 MHz távírón, kb. fél óra alatt. Köztudottan Apollo nem igazán favorizálja a CW üzemmódot, úgyhogy nagy feltûnést keltett egy jól távírózó SV2ASP/A a sávban. Az ismerkedõ beszélgetéssel eltelt az idõ, a napi munka pedig alaposan kimerített mindkettõnket, valamint a reggeli mise (amelynek látogatása a vendégek számára is kötelezõen ajánlott, ebben a zarándokok számára csak nappal látogatható kolostorban) 4 órai kezdése (mindig 8 órával a naplamente- azaz a Mount Athos-i éjfél után) arra ösztökélt, hogy ne éljek vissza a házigazda vendégszeretetével. Úgyhogy 20 óra GMT körül elbúcsúztunk egymástól és mindenki elvonult a cellájába. Amúgy sem illik már elsõ nap ajtóstul berontani az adószobába. A beszélgetés során sok szó esett a Dxpedíciókról. Apollot az 1991-es, albániai,  ZA1QA részletei érdekelték különösen.

A pénteki nap a szerzetesek számára megint házfelújítással, számomra pedig a rádió állomás rendbetételével telt el. Elõször is a vertikál teljes használhatatlanságáról elõzõ este már megbizonyosodhattam. A felújítási munkák fokozott elektromos energia igénye miatt a kolostor dízel generátora teljes gõzzel üzemelt. Igaz viszonylag messze volt az adószobától és az antennáktól, de a vertikálon 59+ 30 dB-s QRN-t produkált. Egy normális földelõ hálózat kiépítése és a rádió, illetve a számítógép földelése sem jelentett igazán megoldást.
Ezután rendbe kellett tennem a radiálokat is mivel elõzõ esti beszélgetésben kiderült, hogy néhányszor már összeégtek, illetve a kolostor kutyája rendszeresen gumicsontnak használja azokat. Ezután már lehetõvé vált a vertikál adó oldali rendbetétele is. A vevõ oldalon az igazi megoldást az ANICO Kft. szponzori ajándékaként vitt MFJ tuner jelentette. Igen hatékony volt, kihangolás után a QRN teljesen eltûnt. Egy kis hangoló táblázatot is készítettem Apollo barát számára az egyes sávok helyes behangolási értékeivel. Az akkumulátorok töltése is napelemekkel történt. Szépen sütött a nap, úgyhogy estére a tápfeszültség elérte a 13 Voltot. A technikai tuningolással nagyon eltelt a nap a Yagi forgatójának visszajelzõét már nem volt idõ megjavítani. Apolló-ék is hamarosan megérkeztek. Csodálkozva hallgatta a vertikálon is vehetõ állomások jeleit és saját maga is megbizonyosodhatott az antenna tuner hatékonyságáról. Csodálatát mégis leginkább azzal vívtam ki, hogy sikerült (igaz egy félórámba telt, a földelések kialakításánál) egy fejhallgatót a kábelek, kanócok bábeli keveredésébõl kibányásznom. 

Aznap este is mise, közös vacsora, beszélgetés és kb. 50 QSO a logban 14 MHz CW- n. További eredmény, hogy egyre intenzívebb a telefon forgalom az Apollo mobilján, valószínûleg görög hívások, de elég sok olasz is érdeklõdik az SV2ASP/A állomás valódiságáról. A comment, Apollo kedvenc szóhasználatával élve: “No problem”.

 A szombati nap ismét munkával telt a szerzetesek számára engem pedig Apollo megkért arra, hogy aktivizáljam az állomást távírón. A 2000. május 13.-ai (szombat) dátum szerencsés lehetett azon európai állomásoknak, akik még valamelyik felsõ sávon szerették volna SV/A-t begyûjteni. A pénteki nap eredményeként ennek most már nemigen volt akadálya 6 RH sávon. Az eredmény kb. 1000 QSO 10-28 MHz-ig. Gyakorlatilag csak európai állomások néhány közel keleti és UA9 hívójel kivételével. Jó néhány állomás több sávon is lerépázta Mount Athos-t, közülük is HA0HV és HA0IT voltak a legeredményesebbek, akik 6-6 sávon kerültek a logba. 

Vasárnap az ünnepi, maratoni hosszú mise és a bõséges reggeli étkezés (ekkor volt hal, olajbogyó és bor is az asztalon) után már nem igazán maradt idõ a délelõtti rádiózásra. A hajó pontosan érkezett. A Dochiariou kolostor szerzetesinek népes csoportja volt ott a búcsúztatásomnál, nagy csodálkozást keltve a komp személyzetében. Talán ennek is köszönhetõ, hogy a vámvizsgálat már nem volt annyira szigorú, mint idefelé. A vámvizsgálat után egy igazán felejthetetlen élménnyel gazdagodva léptem a Görögországot jelentõ fedélzetre. Az idõ gyönyörû volt, a hajót delfinek kísérték a görög partokig (mintha csak a háborítatlan athoszi vizeken éreznék jól magukat), az Athosz hegy piramisa még görög földön is messzire látszott. 

(Reméljük, Folyt. Köv…….!!!???)

Apollo barát megkért, hogy ezúton is köszönetét fejezzem ki az ANICO Kft. szponzori támogatásaként ajándékozott antennaillesztõért.